Hirdetés

Újabb iráni katonai vezetőket likvidált az izraeli hadsereg

•  Fotó: Agerpres/EPA

Fotó: Agerpres/EPA

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin terrorszervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.

MTI

2025. június 21., 20:222025. június 21., 20:22

„Szaid Izadi az IRGC (Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest) és az iráni rezsim magas rangú parancsnokai és a Hamász terrorszervezet kulcsfigurái közötti katonai koordinációért volt felelős” – állt a közleményben.

Idézet
Izadi volt az október 7-i mészárlás egyik fő szervezője is, és azon kevesek egyike, akik előre tudtak róla”
– tették hozzá.

A hadsereg bejelentette, hogy megölte a Forradalmi Gárda két másik parancsnokát is, Behnam Csahrijarit és Aminpur Dzsudakit.

Hirdetés

„Csahrijari volt a felelős az iráni rezsim összes fegyverszállításáért az ügynökök számára szerte a Közel-Keleten” – áll a szombat reggeli közleményben.

Az izraeli hadsereg szerint a férfi törökországi és libanoni kapcsolatain keresztül tette lehetővé a pénzátutalásokat a fegyveres csoportoknak.

A hadsereg – közlése szerint – péntek este egy nyugat-iráni légicsapásban végzett vele.

Aminpur Dzsudaki a Forradalmi Gárdánál a drónokért volt felelős.

Az izraeli hadsereg úgy véli, hogy ő volt a felelős „több száz dróntámadásért izraeli területen”. Vele is péntek éjjel végeztek.

Közben

az amerikai Nemzeti Hírszerzés (NI) igazgatója szerint a média „álhíreket” terjesztett az iráni atomprogram körül Donald Trumppal kialakult nézeteltéréséről

– Tulsi Gabbard erről a közösségi médiában közzétett bejegyzésben írt szombaton.

Az Egyesült Államok hírszerzési szervezeteit összefogó Nemzeti Hírszerzés (National Intelligence) vezetője azt írta, hogy a „tisztességtelen média tudatosan a szövegkörnyezetből kiragadta a márciusi nyilatkozatomat, és álhíreket terjeszt annak érdekében, hogy megosztottságot hozzon létre”.

Tulsi Gabbard arra reagált, hogy Donald Trumptól pénteken újságírók azt kérdezték, mit gondol arról, hogy a hírszerzési igazgató szerint nincs bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert szándékozik előállítani, amire az elnök azt válaszolta, hogy Tulsi Gabbard téved.

A Nemzeti Hírszerzés igazgatója világossá tette, hogy a márciusi kongresszusi meghallgatásán elhangzott szavaiból ragadták ki a mondatot.

Az X közösségi oldalon megjelent bejegyzésében hangsúlyozta, hogy „az amerikai hírszerzés adatai szerint Irán képes lehet heteken, vagy hónapokon belül atomfegyver előállítására, ha döntés születik arról”, és hozzátette, egyetért az elnökkel abban, hogy ez nem fordulhat elő.

A Fehér Házban szombaton ismét összeül a Nemzetbiztonsági Tanács, hogy tájékoztassa Donald Trump elnököt az Izrael és Irán közötti konfliktus fejleményeiről. Az elnök délután tér vissza Washingtonba New Jersey-ből, és az esti órákban hallgatja meg az adminisztráció nemzetbiztonsági illetékeseinek friss jelentését.

Amerikai légiirányítási adatok szerint Missouri állambeli bázisáról a csendes-óceáni térségbe indult több B-2-es bombázó, ahol Guam szigetén a légierő támaszpontján szállhatnak le.

A B-2-es lopakodó bombázók képesek azoknak a 15 tonnás óriásbombáknak, úgynevezett bunkerrombolóknak a szállítására és célba juttatására, amelyeket amerikai szakértők az iráni földalatti nukleáris létesítmények elleni hatékony fegyverként említenek.

Trump elnök csütörtökön azt közölte, hogy két héten belül dönt arról, jóváhagy-e közvetlen amerikai részvételt Izrael oldalán az Irán elleni légicsapásokban.

Az amerikai külügyminisztérium szombaton arra figyelmeztette az amerikai állampolgárokat, hogy semmilyen célból ne utazzanak Irakba, valamint arra kérte azokat, akiknek az ott tartózkodása elkerülhetetlen, hogy legyenek körültekintők, kerüljenek minden csoportosulást, és rendelkezzenek vésztervvel az ország gyors elhagyására.

A figyelmeztetést azzal indokolták, hogy Irak területén belül támadás érhet amerikai érdekeltségeket Irán részéről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
Hirdetés
Hirdetés