
A szervezet közzétett egy videót, amelyen a két nő, egy ápolónő és egy egészségügyi szakiskolás éppen vörös festékkel önti le a képet védő üveget, miközben kórusban skandálják: „sürget a klímahelyzet”
Fotó: Aterstall Vatmarker/Facebook/képernyőmentés
Vörös festékkel öntötték le a stockholmi Svéd Nemzeti Múzeumban környezetvédelmi aktivisták a Claude Monet egyik festményét védő üveglapot, majd a kép keretéhez ragasztották a tenyerüket – számolt be az esetről az AFP francia hírügynökséget idézve a magyarországi és a román sajtó is.
2023. június 15., 13:432023. június 15., 13:43
A rendőrség közölte, hogy a két, körülbelül 25 és 30 éves nőt őrizetbe vették. Az akciót később az Aterstall Vatmarker (Állítsd vissza a Nedves Övezeteket) nevű szervezet vállalta magára.
A szóban forgó kép a Le Jardin de l’artiste a Giverny (A művész kertje Giverny-ben, 1900), és egy kiállítás keretében mutatták be Stockholmban. A Kert című, több mint háromszáz műalkotást – mások mellett Rembrandt, Watteau, Le Notre, Monet, Renoir and Carl Larsson műveit – bemutató kiállítást átmenetileg bezárták, de a várakozások szerint csütörtökön ismét megnyitják a látogatók előtt.
Fotó: Facebook
Hanna Tottmar szóvivő szerint a szakértők várhatóan csütörtökön közölnek több információt. „Elhatárolódunk az olyan akcióktól, amelyek kulturális örökséget veszélyeztetnek vagy rongálnak meg, tekintet nélkül az akció céljára” – közölte Per Hedström, a múzeum ügyvezető igazgatója.
Az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban az Aterstall Vatmarker azzal vádolta meg a svéd kormányt, hogy nem tartja be a környezetvédelem terén vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
„Harmincegy százalékkal kellene csökkentenünk az üvegházhatású gázok kibocsátását, a kibocsátás ennek ellenére folytatódik. Ez botrányos” – méltatlankodott Helen Wahlgren, a szervezet szóvivője.
A hét elején arról számolt be a sajtó, hogy csaknem 30 ezer euró kártérítés megfizetésére ítélte a vatikáni büntetőbíróság azt a két olasz klímaaktivistát, aki odaragasztotta magát a Vatikáni Múzeum egyik híres szobrának talapzatához.
A szobor Apollón papját, Laokoónt ábrázolja, aki a trójai háború idején óva intette társait attól, hogy beengedjék a városba a görögök falovát.
A brit Just Stop Oil aktivistái októberben paradicsomlével öntötték le Vincent van Gogh Napraforgók című képét a londoni National Galery-ben, majd odaragasztották magukat Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című művének egy korai másolatához a londoni Royal Academy of Arts-ban.
Csaknem 30 ezer euró (mintegy 149 ezer lej) kártérítés megfizetésére ítélte a vatikáni büntetőbíróság azt a két olasz klímaaktivistát, aki odaragasztotta magát a Vatikáni Múzeum egyik híres szobrának talapzatához.
Klímavédelmi aktivisták megzavarták a közlekedést csütörtökön a müncheni nemzetközi repülőtéren.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!