Hirdetés

Új eljárás indulhat Csatáry László ellen

Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen, az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell döntést hoznia, hogy eljárást indít-e a beadvány alapján - közölte az MTI pozsonyi irodájával Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője csütörtökön.

MTI

2012. augusztus 02., 17:132012. augusztus 02., 17:13

A Csatáry ellen szerdán benyújtott új beadványban a feljelentő emberiesség elleni bűntett elkövetésével gyanúsítja az egykori állítólagos kassai rendőrparancsnokot. A feljelentést egy kassai férfi tette, nevét az ügyészség nem hozta nyilvánosságra.

A beadvány indoklásában a feljelentő arra hivatkozik, hogy a Csatáry elleni 1948-as ítéletében a kassai népbíróság kizárólag a ma 97 éves vádlott 1944 júniusa és novembere között elkövetett tetteivel foglalkozott, és nem tett említést kassai polgárok 1945 januárjában végrehajtott deportálásáról.

„A beadványban a feljelentő büntetőeljárás megkezdését indítványozza Csatáry Lászlóval szemben, azzal a céllal, hogy az 1945-ben elkövetett tetteiért is vonják őt felelősségre” - tájékoztatta az MTI-t Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője. Hozzátette: a beadványt már megkapta az annak kivizsgálásával megbízott ügyész. Arról, hogy a feljelentés alapján eljárást indítanak-e, 30 napon belül születik döntés.

A feljelentést tévő férfi - neve elhallgatását kérve - a Sme című pozsonyi liberális napilapnak nyilatkozva elmondta: az 1948-as ítélet nyilvánvalóvá teszi, hogy a bíróság akkor nem vizsgálta a volt rendőrtiszt felelősségét azoknak a történéseknek a kapcsán, amelyek „az (1944. október 15-i) nyilas hatalomátvételtől kezdve Kassa (1945. január 19-i) szovjet felszabadításáig zajlottak”. A Sme a korabeli népbíróságokon elhangzott tanúvallomásokra hivatkozva azt írta, hogy 1944 novembere és 1945 januárja között Kassán több mint 500 embert gyilkoltak meg a nyilas hatalom képviselői. A lapnak nyilatkozó feljelentő szerint Csatáryt „mint a nyilaskeresztes párt rendkívül aktív tagját” ezekért a tettekért is felelősségre kellene vonni.

Csatáry ügye kapcsán Tomás Borec szlovák igazságügy-miniszter hétfőn úgy nyilatkozott: szeretné elérni Csatáry kiadatását Szlovákiának. Az ehhez szükséges nemzetközi elfogatóparancs kiadásáról az illetékes kassai járási bíróság dönthet a népbíróság 1948-as halálos ítélete alapján. Ezzel összefüggésben a szlovák tárcavezető azt mondta: minden segítséget megadnak a bíróságnak, de döntésébe nem szólhatnak bele.

A 97 éves Csatáry Lászlót – aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásában – július 18-án Budapesten vették őrizetbe a kassai gyűjtőtáborban elkövetett cselekményei miatt.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Két román férfit ítéltek el egy, a brit bíróság szerint Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Két román férfit ítéltek el egy, a brit bíróság szerint Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés