Hirdetés

Akár két évig is elhúzódhat az eljárás, ha a Gabriel Resources fellebbez a Verespatak-ügyben

Crenguța Leaua, a román ügyvédi csapat vezetője •  Fotó: lddp.ro

Crenguța Leaua, a román ügyvédi csapat vezetője

Fotó: lddp.ro

Akár két évig is elhúzódhat az eljárás, amennyiben a Verespatak-ügy vesztese, a kanadai Gabriel Resources semmisségi keresetet nyújt be a Románia győzelmét hozó választottbírósági ítélet ellen – jelentette ki Crenguța Leaua ügyvéd, a román ügyvédi csapat vezetője.

Balogh Levente

2024. március 11., 21:162024. március 11., 21:16

2024. március 11., 21:432024. március 11., 21:43

„Minden olyan ügyben, amelyet az az eljárás szabályoz, amely ránk is vonatkozik, van lehetőség fellebbezésre. Hogy a befektető megteszi-e ezt vagy sem, azt még meglátjuk. (…) Mi úgy véljük, hogy az ítélet azt mutatja: a bíróság nagyon jól megértette Románia álláspontját. De ez egy kettő az egyhez ítélet. Vagyis egy olyan ítélet, amelyben két választottbíró volt többségben, és egy választottbírónak más véleménye volt, amely nem a román állam javára szólt. Józanul kell mérlegelni a helyzetet” – mondta Crenguța Leaua a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva.

Az ügyvéd elmondta, ha a Gabriel Resources semmisségi keresetet nyújt be a választottbíróságon, az eljárás akár két évig is eltarthat.

Hirdetés

Emlékeztetett, hogy ugyanez a román és svájci ügyvédi irodákból álló csapat már megnyert egy semmisségi eljárást, amelyet egy befektető indított a román állam ellen. „Van már tapasztalatunk ezen a téren, tudjuk, hogy ez egy nehéz és összetett eljárástípus, de azt is tudjuk, hogy az állam megnyerheti, mi már megnyertük” – tette hozzá.

korábban írtuk

Megnyerte a kormány a pert a Verespatak-ügyben, nem kell kártérítést fizetniük
Megnyerte a kormány a pert a Verespatak-ügyben, nem kell kártérítést fizetniük

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) nemzetközi választottbírósága a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt a Gabriel Resources által indított kártérítési perben.

Elmondta, hogy a Románia védelmében felhozott érveket nem fejtheti ki, mivel az ítélet indoklását még nem hozták nyilvánosságra. „A lényeget tudom felvázolni, ami arra késztette a törvényszéket, hogy elfogadja Románia álláspontját és elutasítsa a külföldi befektető által benyújtott kérelmet. Vagyis azt, hogy Románia nem sértette meg a beruházások kölcsönös védelméről szóló szerződés rendelkezéseit, és tiszteletben tartotta a befektető jogait, és ugyanígy kellő prioritást biztosított a hazai jogszabályoknak és eljárásoknak, amelyeket mind a külföldi, mind a román befektetőknek tiszteletben kell tartaniuk. Az általunk megfogalmazott védekezésben valóban súlyt kapott a társadalom álláspontja. Ez az, amit a nemzetközi jogban „társadalmi felhatalmazásnak« neveznek, azaz nem elég csak egy állam által aláírt dokumentum, például egy licencszerződés, hanem szükséges annak az emberi közösségnek a beleegyezése is, amely körében a beruházást tervezik. És ezt a társadalmi elfogadást, a társadalmi engedélyt, ebben az esetben, ahogyan a választottbíróság előtt érveltünk, nem kapták meg” – tette hozzá az ügyvéd.

korábban írtuk

Verespatak-per: a bíróság szerint a román hatóságok a lehető legjobban teljesítették szabályozási feladatukat
Verespatak-per: a bíróság szerint a román hatóságok a lehető legjobban teljesítették szabályozási feladatukat

A Világbank Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID/CIRDI) a felperesek valamennyi követelését elutasította a Verespatak-ügyben, és nem vette figyelembe a Gabriel Resources vagyoni követeléseit.

Azt is megkérdezték tőle, tudja-e, honnan kapta a román kormány azt az információt, hogy Románia elveszítheti az ügyet. „Ügyvédként nem árulhatok el semmilyen adatot (...), de azt elmondhatom: bármely felelős személy – és az idők folyamán abszolút minden román kormány felelősségteljesen kezelte ezt az ügyet – beláthatta, és normális volt, hogy megvizsgálja az ügy elvesztésének kockázatát. Mert ez az ügy nagyon kockázatos, nagyon összetett volt, és nagyon nagy értékről szólt” – mondta Crenguța Leaua.

Frissítés

Feljelentették a miniszterelnököt tőzsdei manipuláció és hivatali visszaélés gyanújával
Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke hétfőn bejelentette, hogy feljelentette a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) Verespatak ügyében Marcel Ciolacu kormányfőt tőzsdei manipuláció, hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és csalás miatt. A parlamentben nyilatkozó politikus elmondta, hogy a Pénzügyi Felügyeleti Hatóságnál (ASF) és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnél (ANI) is bepanaszolta a miniszterelnököt. Drulă szerint törvénysértésnek minősülnek a kormányfőnek azok az ítélethirdetés előtti nyilatkozatai, miszerint a román államot több milliárd dolláros kártérítés kifizetésére fogja kötelezni a nemzetközi választottbíróság a verespataki bányaprojekt meghiúsítása miatt. „Nagyon jól tudjuk, hogy ezek a nyilatkozatok azonnali hatást gyakoroltak a verespataki projekt mögött álló Gabriel Resources vállalat részvényeinek tőzsdei árfolyamára” – jelentette ki. Az ellenzéki párt elnöke szerint az illetékes állami hatóságoknak ki kell vizsgálniuk, hogy ki húzott hasznot a miniszterelnök kijelentései nyomán a tőkepiac „manipulálásából”. A politikus úgy vélte, hogy ezekkel a nyilatkozatokkal Marcel Ciolacu megszegte a miniszterelnöki esküjét, amely szerint a mandátuma alatt Románia érdekeit fogja képviselni. Szerinte a kijelentéseivel a kormányfő elárulta az ország érdekeit. Drulă közölte azt is, hogy a kormánypárti politikusok borúlátó nyilatkozatai miatt február folyamán megkétszereződött a Gabriel Resources részvényeinek árfolyama a torontói tőzsdén.

Ezközben a bukaresti pénzügyminisztérium hétfő este bejelentette, hogy a verespataki bányaprojekt meghiúsítása miatt indított kártérítési eljárásban érintett feleknek, azaz a Gabriel Resources vállalatnak és a román államnak 90 nap áll a rendelkezésére közölni a nemzetközi választottbírósággal, hogy melyek azok az információk ebben az perben, amelyeket bizalmasnak tartanak.

A nemzetközi választottbíróság eredetileg 20 napot szabott meg erre, de a határidőt meghosszabbították a „feldolgozandó információk mennyisége és összetettsége” miatt – tájékoztatott a minisztérium.

A közlemény szerint felek az ítélethirdetéstől számított 120 napon felül fellebbezhetnek. A megsemmisítés iránti keresetet szintén a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID) lehet benyújtani, és egy másik választottbíróság tárgyalja. A felek öt okra hivatkozva fellebbezhetnek: a választottbíróság megalakításának jogszerűtlensége; a bíróság „nyilvánvaló” hatalmi visszaélése; a bíróság valamely tagjának megvesztegetése; az eljárási szabályok súlyos megsértése; indoklások hiánya.

Mint arról beszámoltunk, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) washingtoni székhelyű nemzetközi választottbírósága kelet-európai idő szerint pénteken, nem sokkal éjfél előtt kibhirdetett ítéletében a román államnak adott igazat, így Bukarest nem fizet kártérítést a Gabriel Resourcesnak a Verespatak-ügyben. Az ítélet meglepő, mivel az elmúlt hetekben mind a miniszterelnök, mind a pénzügyminiszter azt mondta, hogy Románia arra számít, hogy elveszíti az ügyet, és azt sugallták, hogy a román államnak 2 milliárd eurós kártérítést kellene fizetnie.

A Gabriel Resources képviselői bejelentették, fontolóra veszik annak lehetőségét, hogy megfellebbezzék a verespataki bányaperben született, Romániának kedvező bírósági ítéletet.

„Ez egy mélyen elhibázott döntés” – állapította meg a cég elnöke, Anna El-Erian, aki rámutatott, hogy a román kormány politikai szerepvállalásával megakadályozott „egy emblematikus bányaprojektet”, amelyről a román állammal kötött partnerségi szerződésben állapodtak meg.

korábban írtuk

„Mélységesen elhibázott döntés”: a Gabriel Resources fellebbezést fontolgat a Verespatak-perben született ítélet ellen
„Mélységesen elhibázott döntés”: a Gabriel Resources fellebbezést fontolgat a Verespatak-perben született ítélet ellen

A Gabriel Resources képviselői bejelentették, hogy fontolóra veszik annak lehetőségét, hogy megfellebbezzék a verespataki bányaperben született, Romániának kedvező bírósági ítéletet – tudatta a cég.

„A vállalat jogi tanácsadóival felülvizsgálja a bíróság döntését, hogy felmérje a lehetőségeit, beleértve az ítélet megfellebbezését az ICSID-egyezmény megsemmisítési eljárásán keresztül. Úgy véljük, hogy a többség döntése mélyen elhibázott. Amint azt a különvéleményt megfogalmazó döntőbíró is elismerte, a román kormánynak a Gabriel szerződéses jogaiba való folyamatos politikai beavatkozása megakadályozta egy, az állammal partnerségben birtokolt kiemelt bányaprojekt fejlesztését” – áll Anna El-Erian, a Gabriel Resources elnöke hivatalos közleményében. A Gabriel Resources rámutat, hogy a bíróság döntése 2:1 arányban született.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 16., kedd

Nem csökkenti a legfelsőbb bíróság Vlad Pascu büntetését: 10 évet börtönben kell töltenie

A legfelsőbb bíróság kedden elutasította Vlad Pascu rendkívüli jogorvoslati kérelmét, így a 2 Mai településen drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló fiatalembernek a Konstanca megyei ítélőtábla ítéletének megfelelően 10 évet kell börtönben töltenie.

Nem csökkenti a legfelsőbb bíróság Vlad Pascu büntetését: 10 évet börtönben kell töltenie
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Vizsgálat indulhat a korrupcióellenes főügyész tevékenységével kapcsolatban a Recorder dokumentumfilmje nyomán

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege kedden egyhangúan úgy döntött, hogy kezdeményezi az Igazságügyi Felügyeletnél (IJ) azoknak az állításoknak a kivizsgálását.

Vizsgálat indulhat a korrupcióellenes főügyész tevékenységével kapcsolatban a Recorder dokumentumfilmje nyomán
2025. december 16., kedd

Vesztegetés gyanújával őrizetbe vették a volt szállításügyi minisztert

Őrizetbe vette kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Alexandru-Răzvan Cuc volt szállításügyi minisztert, akit vesztegetéssel és vesztegetésben való bűnsegédlettel gyanúsítanak – értesült ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Vesztegetés gyanújával őrizetbe vették a volt szállításügyi minisztert
2025. december 16., kedd

Románia a legrosszabbul, Magyarország a legjobban teljesít a politikai stabilitás terén

Románia élen áll Európában a politikai instabilitást illetően – derül ki egy friss elemzésből.

Románia a legrosszabbul, Magyarország a legjobban teljesít a politikai stabilitás terén
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Románia újabb ötéves keretszerződést kötne az F-16-os vadászgépek pilótáinak kiképzésére

A román védelmi minisztérium újabb öt évre szóló, az amerikai gyártóval megkötendő keretszerződéshez kért kedden parlamenti jóváhagyást az F-16-os vadászgépek pilótáinak további kiképzése érdekében.

Románia újabb ötéves keretszerződést kötne az F-16-os vadászgépek pilótáinak kiképzésére
2025. december 16., kedd

Az RMDSZ elnöke szerint nem áll fenn a koalíció felbomlásának a veszélye

A Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter elleni egyszerű indítvány megszavazása nem vezet a kormánykoalíció felbomlásához – vélekedett kedden Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke szerint nem áll fenn a koalíció felbomlásának a veszélye
2025. december 16., kedd

Bírói szervezet: az igazságszolgáltatási tanács vállaljon felelősséget, miután az EJEB elmarasztalta Romániát!

Többek között a legfelsőbb bíróság vezetőjének leváltását követeli a Romániai Bírák Fóruma annak nyomán, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósáha (EJEB) hétfőn a szólásszabadság megsértése miatt elmarasztalta Romániát.

Bírói szervezet: az igazságszolgáltatási tanács vállaljon felelősséget, miután az EJEB elmarasztalta Romániát!
Hirdetés
2025. december 16., kedd

RMDSZ-elnök: a lényeges reformok még nem valósultak meg

A kormány fontos lépéseket tett a költségvetési egyensúly megteremtése és a deficit csökkentése érdekében, de a lényeges reformok még nem valósultak meg – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfő este a Digi24-nek nyilatkozva.

RMDSZ-elnök: a lényeges reformok még nem valósultak meg
2025. december 16., kedd

Kelemen Hunor: az emberek nem bíznak az igazságszolgáltatásban, én sem bízom benne

A Recorder dokumentumfilmjében feltárt rendellenességek rávilágítanak a román igazságszolgáltatás súlyos rendszerszintű problémáira – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfő este.

Kelemen Hunor: az emberek nem bíznak az igazságszolgáltatásban, én sem bízom benne
2025. december 16., kedd

Források: házkutatás egy korrupciógyanúba keveredett PSD-s exminiszternél

Házkutatást tartanak kedd reggel Alexandru-Răzvan Cuc otthonában, aki a közlekedésügyi minisztériumot vezette, amikor Liviu Dragnea volt a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – értesült a G4media.ro hírportál.

Források: házkutatás egy korrupciógyanúba keveredett PSD-s exminiszternél
Hirdetés
Hirdetés