
A biztonsági erők szombaton megrohamoztak két éttermet a bangladesi fővárosban, Dakkában, ahol előző este fegyveresek túszokat ejtettek, legalább hat támadót megöltek, tizenhárom túszt, közte külföldieket kiszabadítottak.
2016. július 03., 23:272016. július 03., 23:27
A terroristák azonban addigra huszonhárom túszukkal végeztek, az áldozatok többsége külföldi volt, elsősorban olasz és japán állampolgár. A nyolc támadó péntek este előbb tűzpárbajt vívott a biztonsági erőkkel, majd behatolt a Holey Artisan és az O,Kitchen nevű étterembe, Gulsan diplomatanegyedben, és túszul ejtették a bent lévő mintegy harmincöt embert.
A merényletért az Iszlám Állam dzsihadista csoport vállalta a felelősséget. Az iszlamista terroristák a két tóparti étterem vendégei közül mintegy 35-öt ejtettek túszul, s a halálos áldozatok többségét még az éjjel kivégzésszerűen, egy bozótvágó késsel lekaszabolták. Előzőleg különválasztották őket a Koránból idézni tudó, szerintük hithű vendégektől. A támadók 20-30 év körüli fiatalok voltak, akik automata fegyverekkel voltak felszerelkezve, egyiküknél kézigránáttal teli táska volt. Az áldozatok között washingtoni és újdelhi közlés szerint egy amerikai állampolgár és egy 19 éves indiai nő is volt.
A washingtoni Fehér Ház közölte, hogy kapcsolatban maradnak a bangladesi hatóságokkal, és minden szükséges segítséget megadnak. A dakkai terrortámadás okozta aggodalmak miatt India néhány keleti és északkeleti államában magas fokú készültségbe helyezték a biztonsági erőket.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!