2013. március 04., 14:112013. március 04., 14:11
A politikus azt mondta: gyalázat, hogy az MSZP országértékelő rendezvényének vendége a román kormányfő lesz. Victor Pontát sovinisztának, magyarellenesnek nevezte, és úgy fogalmazott: hazaárulásnak tartja, hogy az MSZP egy nappal a marosvásárhelyi székely autonómiatüntetés előtt vendégül látja Victor Pontát, szerinte ez aláássa a székelyek önrendelkezési törekvéseit.
Novák Előd ugyanakkor bírálta azt is, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) lemondta a szombatra tervezett tiltakozó megmozdulását. A jobbikos politikus szerint nyilvánvaló, hogy a békemenetek szervezői Orbán Viktor kormányfő utasítására hátráltak meg. A miniszterelnök ismét feladta a magyar érdekeket - jelentette ki.
Novák Előd megjegyezte, ezt támasztja alá, hogy bár a szervezők a tüntetés megzavarásának veszélyére hivatkoztak, Fricz Tamás politológus, a CÖF egyik alapítója azt mondta: még közleményt sem adnak ki Victor Ponta látogatásának napján.
A Jobbik viszont - folytatta - Mindannyian székelyek vagyunk jeligével vonulásos tüntetést tart szombaton az MSZP évértékelő rendezvényének helyszíne, a Papp László Budapest Sportaréna körül, támogatva a székely önrendelkezési törekvéseket. A képviselő elmondta: arra biztatnak mindenkit, hogy magyar, illetve székely zászlókkal jelenjenek meg a szombati demonstráción.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.