
Fenyegetés. Trump kedd estig követel megadást Irántól
Fotó: Facebook/Fehér Ház
Donald Trump amerikai elnök a jelek szerint új határidőt szabott Iránnak a Hormuzi-szoros újbóli megnyitására: amerikai idő szerint vasárnap délután a közösségi médiában azt írta: „Kedd, este 8 óra keleti idő szerint!”
2026. április 06., 10:592026. április 06., 10:59
A bejegyzés előtt alig néhány órával korábban Trump azt írta: „Kedd az erőművek napja és a hidak napja lesz Iránban, mindkettő egyben. Ilyet még nem láttatok!!! Nyissátok ki azt a kib****tt szorosot, ti őrült rohadékok, vagy a pokolban fogtok élni – CSAK FIGYELJETEK! Dicsőség Allahnak.”
Az elnök többször is azzal fenyegetőzött, hogy az amerikai hadsereg iráni erőműveket fog támadni, ha Teherán nem nyitja meg teljesen a Hormuzi-szorost az általa megszabott határidőn belül, és a CNN szerint
Amikor Trump a múlt hónap végén először megfogalmazta a fenyegetést, azt mondta, hogy az országnak mindössze 48 órája van a kritikus fontosságú vízi út megnyitására.
Ezt követően néhány nappal kitolta a határidőt, majd ismét elhalasztotta április 6-ra, hétfőre, este 8 órára (keleti idő szerint).
Vasárnapi telefonos interjúkban
„Ha nem kötnek megállapodást” – mondta Trump az Axiosnak adott interjúban –, „felrobbantok ott mindent.”
„Ha nem teljesítik a követeléseimet, ha zárva akarják tartani, elveszítik az országban található összes erőművet és minden más létesítményt” – mondta Trump a The Wall Street Journalnak adott interjúban.
„És ha kedd estig nem tesznek valamit, nem lesznek erőműveik, és nem maradnak állva a hidak sem” – tette hozzá.
Ugyanakkor
Trump azzal is fenyegetőzött, hogy víztisztító telepeket támad meg.
A Genfi Egyezmények és azok jegyzőkönyvei a polgári lakosság túléléséhez elengedhetetlen objektumokat illegális katonai célpontoknak minősítik, és egyértelműen leszögezik, hogy „az ivóvíz-létesítmények, -ellátás és az öntözési rendszerek” ebbe a kategóriába tartoznak.
Trump fenyegetéseire reagálva egy magas rangú iráni tisztségviselő kijelentette, hogy a kritikus csatorna csak akkor nyílik meg teljesen, ha a háború okozta anyagi károkat „teljes mértékben megtérítik”.
Mehdi Tabatabej, az iráni elnöki hivatal kommunikációs helyettese szerint Trump káromkodásokkal tarkított ultimátuma „teljes kétségbeesését és dühét” tükrözi.
Az iráni hadsereg azzal fenyegetőzött, hogy ha folytatódnak a polgári célpontok elleni csapások, az iráni válasz még pusztítóbb és még kiterjedtebb lesz.
Eközben részletek derültek ki a kulisszák mögötti diplomáciai erőfeszítésekről.
Egy ománi forrás szerint a tárgyalások az elmúlt két hétben folytak, és arra összpontosítottak, hogy létrehozzanak egy „biztonságos átkelési protokollt”, amely lehetővé teszi a kereskedelmi hajózást.
Ettől függetlenül egy forrás azt mondta a CNN-nek, hogy Pakisztán és Egyiptom is azok között az országok között van, amelyek továbbra is közvetítenek az amerikai és iráni tisztviselők közötti kommunikációban.
Közben a Fox News egyik riportere, Trey Yingst elmondta, hogy Trump közölte vele: Irán megpróbálja késleltetni a megállapodásról szóló tárgyalások ütemtervét, az amerikai elnök szerint ez váltotta ki a múlt heti, Teherán külvárosában található kulcsfontosságú híd elleni támadást.
Yingst hozzátette, hogy
Trump a Fox Newsnak elmondta, hogy az Egyesült Államok fegyvereket küldött a kurd erőknek azzal a szándékkal, hogy felfegyverezze az iráni tüntetőket.
Mindeközben a katonai műveletek folytatódnak: az iráni hatóságok szerint legalább tizenhárman meghaltak, amikor az amerikai és izraeli támadások során találat ért egy lakóépületet.
Eközben az izraeli Haifában ketten haltak meg egy hatemeletes lakóház elleni légicsapásban.
Az izraeli légierő közölte, hogy Irán több rakétát lőtt ki az ország ellen, és felszólította a lakosságot, hogy vonuljon fefezékbe.
Itakban Iránhoz köthető fegyveresek amerikai diplomatákra és létesítményekre támadtak.
Trump: ritka katonai akcióval hozták ki Iránból a lezuhant F-15-ös súlyosan sebesült második pilótáját
Súlyos állapotban, ritkán megkísérelt szárazföldi mentőakcióval hozták ki Iránból a lezuhant vadászrepülőgép második pilótáját – közölt új részleteket vasárnap az előző napi műveletről Donald Trump amerikai elnök.
Truth Social közösségi oldalán washingtoni idő szerint vasárnap reggel megjelent bejegyzésében az elnök azt írta, hogy az F-15-ös repülőgép személyzetének második tagját az iráni hegyvidék mélyén találták meg súlyos sebesülésekkel, miközben az iráni hadsereg tagjai is nagy létszámban próbálták megtalálni az amerikai katonát.
Donald Trump az amerikai katonai akcióval kapcsolatban kifejtette, hogy „ilyen fajta rajtaütés ritka az emberre és eszközre jelentette veszélyek miatt”, valamint az abban résztvevők bátorságát és tehetségét méltatta. Bejelentette, hogy hétfőn sajtótájékoztatón további részleteket közöl.
Donald Trump washingtoni idő szerint szombaton éjszaka írt első közleményében annyit árult el, hogy a hadsereg több tucat légijárművét küldték be, hogy kihozzák az ezredesi rangban szolgáló katonát, aki mintegy két napon át rejtőzködött a hegyvidéken.
Az F-15-ös vadászrepülőgép legénységének másik tagját még pénteken kimentették, ugyancsak katonai kutatóművelet révén.
Iráni állítás szerint az amerikai vadászrepülőgépet a légvédelem egységei lőtték le az ország nyugati hegyvidéki térségében.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!