Hirdetés

Trump kiutasítaná a bűnöző illegális bevándorlókat

Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt ígéri, hogy bebörtönzi vagy kiutasítja azokat az illegális bevándorlókat, akik bűncselekményeket követtek el.

Hírösszefoglaló

2016. november 14., 15:362016. november 14., 15:36

2016. november 14., 16:262016. november 14., 16:26


Ez derül ki abból az interjúból, amelyet a CBS televízió készített Donald Trumppal. A csatorna vasárnap este 60 perc című műsorában sugározta a nyilatkozatot. Donald Trump kifejtette, hogy a kampányban tett ígéretéhez híven megpróbálja rendezni az Egyesült Államokban tartózkodó, mintegy 11 millióra becsült illegális bevándorló helyzetét. A megválasztott elnök csak ezt követően dolgozza ki azt, hogy miként rendezze a nem bűnöző, de az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó bevándorlók helyzetét. Úgy fogalmazott: a határok biztonságának megteremtése az elsődleges feladat. Trump megerősítette azt is, hogy az amerikai–mexikói határon megépíti a falat, de hozzátette, van, ahol elég lesz „kerítés” is.

Trump azt is közölte: nem kívánja felvenni elnöki fizetését. Azt mondta: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem ezért vállalta a jelöltséget, és nem is tudja, hogy a hivatal mennyi pénzzel jár. Évi négyszázezer dollárral, közölte a riporter, mire Trump azzal replikázott: mivel muszáj valamennyi pénzt elfogadnia, évi egy dollárt fel fog venni. A szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának jelölésével kapcsolatban hangsúlyozta: ő maga ellenzi az abortuszt, s olyan főbírót kíván jelölni, aki szintén az életet támogatja, bár – hangsúlyozta – az abortusz kérdése az egyes szövetségi államok hatáskörébe tartozik. Hangsúlyozta azt is, hogy az általa jelölt főbíró támogatja majd az alkotmány második kiegészítésében rögzített szabad fegyverviselés- és vásárlás jogát.

Az európai uniós tagországok külügyminiszterei eközben egyetértenek abban, hogy Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme után is fenn kell tartani az erős partneri viszonyt az Egyesült Államokkal a közös elvek, értékek és érdekek mentén. Ezt Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője jelentette ki a tárcavezetők vasárnap esti brüsszeli informális tanácskozását követően. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés