Hirdetés

Trump: erővel kényszerítjük a Hamászt a fegyverletételre – Újabb túszok holttestét adták át

Trump

Erőbevetés. Miközben Trump figyelmeztette a Hamászt, hogy tegye le a fegyvert, a terrorszervezet négy újabb túsz holttestét adta át

Fotó: izraeli hadsereg

Donald Trump közlése szerint ha a Hamász nem teszi le a fegyvert, akkor erővel fogják erre kényszeríteni. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden.

Krónika

2025. október 15., 10:312025. október 15., 10:31

Trump az argentin elnökkel folytatott megbeszélése nyilvános részén kérdésre válaszolva közölte, hogy „amennyiben nem válnak meg fegyvereiktől, mi fogjuk lefegyverezni őket”, akár erővel is.

Donald Trump arról is beszámolt, hogy „beszélt a Hamásszal”, a szervezet képviselői pedig ígéretet tettek a fegyverek letételére.

Hirdetés

Megjegyezte, hogy

a Hamásznak „észszerű időn belül” kell megválnia a fegyvereitől, amit azzal egészített ki, hogy ennek gyorsan kell megtörténnie.

Eközben a Hamász további négy elhunyt túsz holttestét adta vissza, közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF), az azonosítási munkálatok jelenleg is folynak.

A BBC beszámolója szerint a Vöröskereszt koporsókban szállította el a holttesteket, és kedd éjjel átadta azokat az izraeli hadseregnek.

Az átadásra azután került sor, hogy

Izrael figyelmeztette a Hamászt, hogy korlátozza a Gázába irányuló segélyeket, amíg a Hamász vissza nem adja mind a 28 elhunyt túsz holttestét.

A palesztin terrorszervezet hétfőn 20 élő és négy elhunyt túszt adott vissza.

A Vöröskereszt közleménye szerint kedden 45 Izraelben fogva tartott, elhunyt palesztin holttestét adták vissza Gázának.

Donald Trump amerikai elnök tűzszüneti terve, amelyet Izrael és a Hamász is elfogadott, előirányozta, hogy mind a 48 túsz átadása fejeződjön be hétfőn délre.

Bár az összes élő túsz visszatért, egyre nagyobb a nyomás a Hamászra és az izraeli kormányra a 20 túsz holtteste miatt, amelyeket a Hamász még nem adott át.

A palesztinok egyre inkább attól tartanak, hogy a késedelem elbizonytalaníthatja a tűzszünet jövőjét.

Az IDF keddi nyilatkozatában kijelentette: „A Hamásznak teljesítenie kell a megállapodás rá eső részét, és meg kell tennie a szükséges erőfeszítéseket, hogy minden túsz visszatérjen családjához és megfelelő temetést kapjon.”

Izrael védelmi minisztere figyelmeztette a palesztin terrorszervezetet, hogy „bármilyen késedelem vagy szándékos halogatás a megállapodás súlyos megsértésének minősül, és ennek megfelelően fogunk reagálni”.

Izraeli tisztségviselők közölték, hogy úgy döntöttek, korlátozzák a segélyeket és elhalasztják az egyiptomi Rafah határátkelő megnyitását, mert a Hamász megsértette a fegyverszüneti megállapodást azzal, hogy nem adta át a túszok holttesteit.

A Hamász szerint azonban nehézségekbe ütközik a halott túszok maradványainak megtalálása.

A fegyverszüneti megállapodás másolata, amelyet az izraeli média tett közzé a múlt héten, úgy tűnik, elismeri, hogy a Hamász és más palesztin frakciók nem biztos, hogy képesek lesznek az eredeti határidőn belül megtalálni az összes holttestet.

Egy izraeli tisztségviselő azt javasolta, hogy egy nemzetközi munkacsoport kezdjen el dolgozni azon, hogy megtalálja azoknak a maradványait, akiket nem adtak vissza.

„Nagy teher esett le a vállunkról, de a munka még NEM VÉGETT. A HALOTTÁKAT NEM ADTÁK VISSZA, AHOGY ÍGÉRTÉK! A második fázis MOST kezdődik!!!” – írta Donald Trump az X-en.

Mint arról beszámoltunk, közel 2000 őrizetbe vett palesztint és elítéltet engedtek szabadon a 20 pontos béketerv részeként, amelyet az amerikai elnök a két éves háború végeként hirdetett.

Trump tervének első fázisában a fegyverszünet hétfőn 12 órakor lépett hatályba.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a CBS-nek nyilatkozva elmondta, hogy továbbra is reménykedik a békefolyamat következő szakaszában.

De hozzátette, hogy Trump feltételei „nagyon egyértelműek”:

a Hamásznak demilitarizálódnia kell, vagy „elszabadul a pokol”.

„Először is, a Hamásznak le kell tennie a fegyvert” – mondta Netanjahu. „Másodszor, meg kell győződni arról, hogy Gázában nincsenek fegyvergyárak. Nincs fegyvercsempészet Gázába. Ez a demilitarizáció.”

Bár a fegyverszünet nagyjából tart, a palesztin polgári védelem a BBC-nek azt mondta, hogy kedden hét embert öltek meg az izraeli erők két különálló incidensben – Gáza keleti részén és Hán Júnisz keleti részén.

Az izraeli drónok támadása Gáza keleti Sedzsaija negyedében öt ember életét követelte, állítja a Wafa hírügynökség, amely egy orvosi forrást idézve azt közölte, hogy „izraeli drónok lőttek a házaikat ellenőrző lakosokra”.

Az izraeli hadsereg szerint akkor lőttek, amikor az emberek átlépték a sárga vonalat, amely mögé csapataik Trump tűzszüneti terve alapján visszavonultak.

Eközben a Hamász harcosai demonstrálták, hogy visszaszerezték az irányítást Gázában: maszkos fegyveresek nyolc palesztint végeztek ki nyilvánosan, ami félelmet és felháborodást váltott ki a lakosok körében.

Míg a Hamász azt állítja, hogy harcosai a „biztonság helyreállításán” és a „törvénytelenség felszámolásán” dolgoznak, sokan attól tartanak, hogy a csoport a káoszt arra használja, hogy leszámoljon riválisaival és elhallgattassa kritikusait.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés