
A jelölt. A Republikánus Párt immár hivatalossá tette, hogy ismét Donald Trumpot indítja Biden ellen
Fotó: Videófelvétel/Truth Social/Donald Trump
Az Egyesült Államok politikai megosztottságának lezárását ígérte Donald Trump a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióját lezáró beszédében csütörtökön Milwaukee-ban.
2024. július 19., 08:342024. július 19., 08:34
Donald Trump elfogadta a párt elnökjelöltségét, amivel hivatalossá vált jelöltsége a november 5-i elnökválasztásra.
A volt elnöknek az elnökjelölő konvención elmondott beszéde volt az első nagy nyilvánosság előtt tartott felszólalása a múlt szombaton Pennsylvania államban ellene végrehajtott sikertelen merénylet óta.
Ismertette politikai programjának fő elemeit, és a 2024-es választást a legfontosabbnak nevezte az ország történetében.
Megfogalmazása szerint az infláció összeroppantja az embereket, az illegális bevándorlás változatlanul zajlik, és válság van Európában, valamint a Közel-Keleten.
A tervezett gazdasági intézkedések között említette a kamatok csökkentését, valamint a belföldi energiaforrások fokozott kitermelését az energiaárak leszorítása érdekében.
A republikánusok elnökjelöltje az illegális migráció elleni fellépés érdekében ismét a határok lezárását helyezte kilátásba, valamint a határfal építésének befejezését. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok számára szükséges bevándorlás csak legális lehet.
Megismételte az ukrajnai háború lezárására, a közel-keleti konfliktus megoldására vonatkozó ígéretét, és a kemény fellépést Iránnal szemben, valamint szigorú gazdasági intézkedéseket Kína visszaszorítására.
Donald Trump
A volt elnök részletesen beszámolt arról, hogy miként élte meg az ellene elkövetett merényletet, és ahogy mondta, először és utoljára beszél róla, mert fájdalmas felidézni.
Megemlékezett a lövöldözésben meghalt Corey Comperatore egykori tűzoltóról, akinek bevetési öltözéke ott volt a színpadon. Beszámolt arról, hogy
Közölte, hogy öt nap alatt 6,3 millió dollárt sikerült összegyűjteni az áldozat és sebesültek családjainak javára, és beszámolt arról, hogy mindhárom érintett család tagjaival beszélt.
A Republikánus Párt elnökjelölő konvenciójának harmadik napján, szerdán,
Az Ohio állam iparvidékéről származó alelnökjelölt beszélt személyes indítékairól, amelyek a politika felé vitték.
J. D. Vance, aki jelenleg a szenátus legfiatalabb tagja, 2016-ban saját nehéz gyerekkorának élményei alapján írta meg sikerkönyvét, amiből 2020-ban filmet forgattak, és amelyet magyarul Vidéki ballada az amerikai álomról címen mutattak be.
Az elnökjelölő konvención felszólalt Donald Trump két fia, Donald Trump Jr. és Eric Trump, valamint szerdán legidősebb unokája, Kai Trump, aki saját kérésére szólalt meg azt követően, hogy nagyapjára rálőttek.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!