
Donald Trump amerikai elnök a kongresszus két háza előtt elmondott beszédében egységre szólította fel honfitársait az Egyesült Államok gondjainak megoldásához.
2017. március 01., 15:202017. március 01., 15:20
2017. március 01., 15:442017. március 01., 15:44
A beszéd elején – utalva arra, hogy az Egyesült Államokban éppen most fejeződik be az afroamerikaiak történelmére és kultúrájára emlékező egyhónapos rendezvénysorozat – leszögezte, hogy az úgynevezett fekete történelem hónapja is emlékezteti az amerikaiakat a polgári jogok terén megtett hosszú útra, de – tette hozzá – még mindig sok a tennivaló. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy az amerikai zsidó közösségi központokat érő fenyegetésekre, a zsidótemetők meggyalázására és egy minapi kansasi bűntényre (lelőttek egy indiai férfit származása miatt) született reakciók azt jelzik: az ország politikailag megosztott ugyan, de a gyűlölet és a gonoszság elítélésében egységes.
Az elnök az elmúlt évekre visszatekintve azt mondta: a középosztály szenvedett az Egyesült Államokban, mert a kormány szerinte inkább külföldre összpontosította a figyelmét. Ezzel magyarázta, hogy az embereknek elegük lett az addigi politikából, és azt követelték, hogy Washington a saját állampolgárait helyezze előtérbe. Donald Trump ezután felsorolta, hogy elnöksége első hónapjában mi mindent tett választási ígéreteinek betartása érdekében. A nagy amerikai vállalatok vezetőivel folytatott megbeszélései után például a General Motors, a Ford, a Lockheed, az Intel azt ígérte, hogy új munkahelyek tízezreit hozza létre – mondta.
A bevándorlásról szólva hangsúlyozta, hogy kormánya betartatja az érvényben lévő bevándorlási törvényt. Egyúttal megerősítette, hogy az amerikai-mexikói határon megépül a megígért fal. Mint mondta, kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy az amerikai települések biztonságosak legyenek. Leszögezte viszont, hogy lát lehetőséget „reális és pozitív\" bevándorlási reformra, sőt azt mondta, hisz abban, hogy ez ügyben republikánusok és demokraták képesek lesznek a kompromisszumra. Kiemelte, hogy felelőtlenség ellenőrzés nélkül beengedni embereket az Egyesült Államokba olyan térségekből, ahol nem lehet őket megfelelően ellenőrizni.
Trump elnök fontosnak nevezte a „radikális iszlám terrorizmus\" elleni küzdelmet, s egyelőre nem részletezett intézkedéseket helyezett kilátásba ezzel összefüggésben. Kormányzata belpolitikai elképzeléseiről szólva kifejtette, hogy „történelmi adóreformot\" készít elő, s ennek keretében csökkentik a középosztály és a vállalkozások adóit. Beszéde befejező részében az elnök a katonai költségvetés erőteljes növelését ígérte, s kifejtette, hogy ebből nem csupán a haderőt építik újjá, hanem javítják majd a háborús veteránok életkörülményeit is. Megerősítette, hogy támogatja a NATO-t, de ismét elmondta, hogy a tagállamoknak eleget kell tenniük pénzügyi kötelezettségeiknek.
A kongresszushoz intézett üzenetét Donald Trump azzal zárta: „nagyot kell álmodni\".
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!