
Donald Trump megválasztott amerikai elnök kedd este azt ígérte, hogy az Egyesült Államok kivonul a Közel-Keletről, és legyőzi az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.
2016. december 07., 16:212016. december 07., 16:21
2016. december 07., 17:112016. december 07., 17:11
A politikus – akit szerdán a Time magazin az év emberévé választott – az észak-karolinai Fayetteville városában beszélt, azon a nagygyűlésen, amelyet a választási győzelemért köszönetet mondó körútján tartott. Hangoztatta, hogy az „intervenciós politika és a káosz romboló körforgásának véget kell vetni”.
Kiemelte: elnöksége alatt az Egyesült Államok visszavonul a beavatkozástól és a világban zajló azon konfliktusokból, amelyek nem létfontosságúak az amerikai nemzeti érdekek szempontjából.
Donald Trump leszögezte: ezt az ígéretet a közelben lévő Fort Bragg (katonai bázis) katonacsaládjainak teszi, s megesküszik, hogy többé „nem harcolnak majd olyan vidékeken, ahol nem szabad harcolnunk”. Hangsúlyozta: „abbahagyjuk a rohanást, hogy külföldi rezsimeket döntsünk meg, amelyekről semmit sem tudunk”.
Kifejtette, hogy a terrorizmus elleni küzdelemre és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legyőzésére kell összpontosítani. Elmondta, feljegyezte, mely államok vesznek részt az Iszlám Állam elleni harcban, s majd emlékezteti őket a küzdelem fontosságára. Azt érzékeltette, hogy elnöksége alatt az Egyesült Államok költ ugyan pénzt a Közel-Keleten a terrorellenes küzdelemre, de a korábbiaknál kevesebbet. Az így megtakarított pénzt pedig az amerikai infrastruktúra fejlesztésére kívánja fordítani.
„Hatezer milliárd dollárt költöttünk el a Közel-Keleten, miközben az útjaink rosszak, az országútjaink omladoznak, a hídjaink bedőlnek, alagútjaink nincsenek jó állapotban, a repülőtereink pedig úgy festenek, mintha a harmadik világban volnának\" – szögezte le, hozzátéve: „mostantól pedig magunkra fogunk költeni”. Hangoztatta, hogy ezzel egyidejűleg tervezi az amerikai hadsereg teljes modernizálását és a katonaság jobb ellátását, kiképzését, egészségügyi ellátását is. A kivonulás „onnan, ahol nem kell harcolnunk\", nem azt jelenti, hogy ne kellene fejleszteni a haderőt. „Erős és hatékony haderőnk lesz\" – szögezte le.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!