
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A magyaroknak a nyugati civilizáció, a szabadság, a család és a zsidó-keresztény kultúra védelmében tett erőfeszítéseit méltatta Donald Trump korábbi amerikai elnök, a republikánusok elnökjelöltje a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) budapesti rendezvényének küldött, pénteken elhangzott videóüzenetében.
2024. április 26., 13:122024. április 26., 13:12
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy most Magyarországon szólhatok oly sok hazafihoz, akik büszkén vívják harcukat a nyugati civilizáció megmentéséért folytatott küzdelem frontvonalában. Együtt küzdünk egy gigászi harcban, hogy felszabadítsuk nemzeteinket azon gonosz erők uralma alól, amelyek tönkre akarnak tenni minket. Mindennap azért harcolunk, hogy megőrizzünk kultúránkat, megóvjuk szuverenitásunkat, megvédjük életmódunkat, és megtartsuk a szabadság, a család és a mindenható Istenbe vetett hit időtálló értékeit” – jelentette ki Donald Trump.
Hozzátette, hogy
„Leszámoltunk az illegális bevándorlással, megvédtük határainkat, munkahelyeket teremtettünk, megvédtük hagyományainkat és zsidó-keresztény értékeinket” – sorolta.
Reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok következő elnökeként ezt az együttműködést tovább folytathatja Magyarország miniszterelnökével.
– zárta beszédét az amerikai politikus.

A 2024-es év nem az elmélet, hanem a gyakorlat éve: választások lesznek szerte a világban és ezeket meg kell nyerni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary Konferencián csütörtökön Budapesten.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
A magyar útlevél még mindig a világ tíz legerősebb úti okmánya között van, míg a román még mindig nem fér be, ugyanakkor mindkettő javított a legutóbbi rangsorolás óta – derül ki a Henley Passport Indexből.
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
szóljon hozzá!