
Fotó: Bethlendi Tamás
A magyar huszár, a magyar tanya és az erdélyi Torockó épített öröksége is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe a Hungarikum bizottság döntése értelmében; emellett a Magyar értéktár is bővült, öt tétellel – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden Kecskeméten a bizottság ülését követően.
2017. június 20., 23:282017. június 20., 23:28
2017. június 21., 16:432017. június 21., 16:43
Az egykori ferences kolostor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetében megtartott sajtótájékoztatón Fazekas Sándor azt mondta, hogy a gyűjteménybe és az értéktárba kerülő tételeket a csúcsteljesítmény, a magyar életérzés köti össze. Mint mondta: a magyar huszár a világon mindenhol ismert, egyedülálló fegyvernem, amely a hagyományőrzés, a nemzeti büszkeség és a magyar életérzés elválaszthatatlan részét képezi.
„A jövőben a gyűjteményt gazdagítja az Európában egyedülálló települési gazdálkodási forma, a magyar tanya is" – idézte az MTI a tárcavezetőt. Megjegyezte, a tanyai életmód újra egyre népszerűbb, a változó feltételek között is megtalálta a helyét.
A Fehér megyei község egyébként 1999-ben kapta meg az Europa Nostra-díjat a kulturális örökség megőrzéséért. A Magyar értéktárba vette a Hungarikum bizottság az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű szerzetesrendet, a pálos rendet és a pásztorkultúra elengedhetetlen részét képező ősi magyar eszközt és fegyvert a hortobágyi karikás ostort. Az értéktárba került továbbá az egyik legsikeresebb magyar sportág egyike, a magyar vízilabdázás, a világszerte ismert, klasszikus magyar szablyavívás és a mintegy 250 éves múltra visszatekintő Hollóházi porcelán.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum bizottság tagja kiemelte: az idei kettős évforduló, hiszen 25 évvel ezelőtt volt az első Hungarikum Konferencia a Lakitelek Népfőiskolán, ahol a gyógyvízről volt szó, a magyar értékekről, a magyar hungarikumokról szóló törvény előkészítése pedig éppen 10 évvel ezelőtt kezdődött el, amit az akkori tíz kistérségben a témában megtartott bemutatóval egybekötött találkozók előztek meg. Beszélt arról is, hogy 2018. október 22-én, a magyar kultúra napján a Parlamentbe találkozóra hívják valamennyi, a Nemzeti értéktárba tartozó tétel tulajdonosát vagy képviselőjét.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!