
Szigor. Az EJEB számos ügyben marasztalta el Romániát, az országnak nagy összegű kártérítést kell kifizetnie
Fotó: Coe.int
Csak az idei év első felében több tízmillió eurós kártérítés kifizetésére kötelezte Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) különböző ügyekben.
2025. július 21., 14:422025. július 21., 14:42
Az EJEB által elbírált ügyek jelentős része a kommunizmus idején államosított ingatlanokkal kapcsolatos.
A bíróság 2025 első hónapjaiban hat, Romániával szemben indított ügyben tette közzé ítéleteit, amelyeket a Digi 24 hírcsatorna ismertetett.
A legismertebb az, amelyben Călin Georgescu korábbi szélsőjobboldali elnökjelölt megtámadta az alkotmánybíróságnak a 2024-es elnökválasztás első fordulójának megsemmisítéséről szóló határozatát.

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a romániai elnökválasztás utólag érvénytelenített első fordulóját megnyerő Călin Georgescu keresetét, amelyet az érvénytelenítő határozat ellen nyújtott be.
Egy másik, Románia által az EJEB-en megnyert pert három bírónő indította, akiket 2017-2018-ban hivatali visszaélés miatt börtönbüntetésre ítéltek (a DNA azzal vádolta őket, hogy meghamisítottak egy ítéletet, amely egy üzletember 7 éves börtönbüntetését helyezte hatályon kívül).
A harmadik keresetet, amelyet egy sikkasztásért és pénzmosásért elítélt üzletasszony indított, azért utasították el, mert nem tartotta be a hat hónapos határidőt, amelyen belül értesítenie kellett volna az EJEB-t a védelemhez való jogáról.
Az üzletasszony fellebbezett a jogerős ítélet ellen a legfelsőbb bíróságon, és megvárta az ítéletet mielőtt tovább ment volna az EJEB-hez.
Ugyanakkor nem volt olyan ügy is, amelyben Románia ellen ítéltek, és ez nem kevés pénzébe kerül az országnak.
Az év elején az EJEB jogerősen megállapította a román állam által fizetendő kártérítés mértékét egy olyan perben, amelyben több mint 50 állampolgár indított, mivel Románia nem adott vissza több, a kommunista rezsim alatt államosított ingatlant (Văleanu és mások kontra Románia), annak ellenére, hogy jogerős bírósági ítéletek nekik adtak igazat.
Az ügy a kérelmezők javára hozott ítéletek hosszan tartó végre nem hajtásával és a hatékony jogorvoslat hiányával kapcsolatos, a hatóságok ugyanis nem biztosították, hogy a megítélt kártérítés ésszerűen arányban álljon az ingatlan tényleges értékével – olvasható az EJEB közleményében.
Az EJEB már 2022-ben a felperesek javára ítélt, de több időt adott a kormánynak, hogy békés megegyezést kössön velük.
Az ügyben a legmagasabb kártérítést 61 millió euróban állapították meg a Máramaros megyei Borsa környékén található 17 000 hektár erdőért a borsai közbirtokosságnak.
Az EJEB 2025 első hónapjaiban egy 2016-ban befolyással üzérkedés miatt elítélt rendőr javára döntött, és úgy ítélte meg, hogy a román állam megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogát.
Az európai bíróság úgy ítélte meg, hogy 1750 euró költségtérítést kell kapnia, mivel „az egyezmény megsértésének megállapítása elegendő méltányos jóvátételt jelent a kérelmezőt ért nem vagyoni kárért”.
„Az ügy a befolyással üzérkedés miatt indított büntetőeljárás tisztességességére vonatkozik, amely a kérelmező, egy rendőrtiszt ellen irányult, akit az elsőfokú felmentő ítéletét követően a fellebbviteli bíróság jogerősen elítélt, olyan körülmények között, hogy az őt elítélő tanács két bírája közül az egyik nem hallgatta meg közvetlenül az érintett tanúkat” – olvasható az EJEB közleményében.
Az ügy egy 2016-ban a bukaresti operaházban kirobbant botrányra vonatkozott, amely a közösségi médiában zajlott.
Az EJEB-hez panaszt tevő férfi személyes Facebook-oldalán és blogján cikkeket írt a botrányról.
Az ügy a posztokhoz vagy cikkekhez fűzött kommentekhez kapcsolódik: egy karmester és egy szoprán azt kérték a bíróságon, hogy törölje a róluk szóló rágalmazó megjegyzéseket, és ítéljen meg nekik kártérítést a megjegyzések és a posztok által az imázsukban okozott kárért.
Egyúttal kötelezték, hogy ne posztoljon több rágalmazó tartalmat a két operai alkalmazottal szemben.
Az EJEB azonban úgy ítélte meg, hogy a nemzeti bíróságok döntése olyan érveken alapult, amelyek nem voltak kellően tisztázottak és részletesek ahhoz, hogy ne korlátozzák a panaszos véleménynyilvánítás szabadságához való jogát.
Az európai bíróság ugyanakkor úgy döntött, hogy a román államnak 16 805 euró kártérítést kell fizetnie neki.
A magyarok elsöprő többsége elutasítja Ukrajna uniós csatlakozását, és Ukrajna katonai támogatásának elutasítottsága is bőven kétharmad feletti.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
szóljon hozzá!