Hirdetés

FRISSÍTVE – Több személy is megsérült egy magyarországi vonatbalesetben, az egyik szerelvény Romániába tartott

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a vétlen vonat vezetője, amikor összeütközött egy tehervonat egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán szerda hajnalban. A vasúti pályában 10 milliós kár keletkezett – hangzott el a MÁV Zrt. helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Krónika

2023. november 15., 13:102023. november 15., 13:10

2023. november 15., 13:172023. november 15., 13:17

Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a megrakott tehervonat az állj! vörös jelzőt túlhaladva belerohant a sápi állomáson álló személyvonatba.

Heten sérültek meg, közülük négy utas, egy jegyvizsgáló és a balesetet okozó mozdonyvezető könnyebben. Őket a berettyóújfalui kórházba vitték. A vétlen mozdonyvezető, a MÁV-Start munkavállalója életveszélyes, súlyos sérüléseket szenvedett

Hirdetés

– tette hozzá. Pafféri Zoltán közölte, hogy a katasztrófavédelem munkatársai 3 és fél órás munkával szabadították ki a mozdonyvezetőt a roncsok közül, majd a mentők a debreceni kórházba vitték a sérültet. Kérdésre elmondta azt is, hogy

az érintett vasútvonalat idén adták át, így az elektronikus biztosítóberendezés működöt.

Frissítés

Megkezdték szerda délelőtt a hajnali balesetben megsérült mozdonyok széthúzását és eltávolítását a vasúti pályáról a sápi vasútállomáson – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A pernyét szállító, 28 vagonból álló, 440 méter hosszú és 2150 tonnás tehervonat a vörös jelzőt túlhaladva, szemből rohant be az állomási peron mellett várakozó, Püspökladányba tartó személyvonatba. Az ütközés erejétől a tehervonat a két kocsiból álló személyvonatot a perontól mintegy kétszáz méterrel hátrébb tolta, a teherszerelvény dízelmozdonya és a személyvonat villanymozdonya összeakadt, vezetőfülkéik pedig teljesen összeroncsolódtak.
A szakemberek először a személyvonat sérült szerelvényét szabadították ki, majd a tehervonat teherkocsijait húzták félre, hogy az összeütközött mozdonyokat szét tudják választani.
A mozdonyok első tengelyei leugrottak a sínről, a szakemberek ezeket helyezik vissza a vasúti pályára, amely szintén károsodott az ütközésben – mondta el Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a helyszínen MTI-nek. Hozzátette, a pályán a kapcsolószereket hajtogatta le a kisiklott tengely, a károsodás azonban egyelőre nem tűnik komolynak. A kisiklott mozdonyoknak a sínekre történő visszaemelését követően kezdődhet el a helyreállítás, majd ezután lehet visszaadni a forgalomnak a vasúti pályát.
A teherszerelvény mozdonya az MMV Magyar Magánvasút Zrt. tulajdonában van és Romániába szállította volna rakományát. Azt egyelőre nem lehet tudni, működött-e a tehervonat mozdonyán az úgynevezett éberségi berendezés, amely a mozdonyvezetők figyelmét és ébrenlétét ellenőrzi és a reagálás elmaradása esetén megállítja a vonatot.

A MÁV az utasok és a munkavállalók felé biztosítással rendelkezik, gyorssegélyt folyósít számukra, amíg a vizsgálat tart.

Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón azt mondta: a helyreállításon körülbelül 30 szakember dolgozik. Először a személyvonat sérült szerelvényét szabadították ki, majd a tehervonat teherkocsijait húzták félre, hogy az összeütközött mozdonyokat szét tudják választani.

A vasúti pályában viszonylag kisebb, mintegy 10 millió forintos kár keletkezett. Körülbelül 200 méter hosszan a kapcsolószerek sérültek meg, ezeket később helyreállítják.

Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva Balogh Péter Tamás, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta, hogy a püspökladányi rendőrkapitányság vasúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. Szakértők bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit – idézte a szóvivőt az MTI.

Megszólalt az ügyben Lázár János építési és közlekedési miniszter is.

Idézet
Első az emberélet, második a felelősség kérdése”

– írta Facebook-oldalán a tárcavezető.

A vasúttársaság és a rendőrség szakemberei vizsgálják a baleset körülményeit, az első eredmények alapján az valószínűsíthető, hogy a szerencsétlenséget nem műszaki probléma okozta

– írta a miniszter, aki gyors gyógyulást és teljes felépülést kívánt minden sérültnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés