Hirdetés

Több mint egytucatszor támadtak iraki és szíriai amerikai támaszpontokra az elmúlt egy hétben

•  Fotó: Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma

Fotó: Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma

Legalább 13 alkalommal intéztek támadást az amerikai erők ellen Irakban és Szíriában az utóbbi egy hét során – jelentette be az Egyesült Államok védelmi minisztériuma (Pentagon) helyi idő szerint kedden, hozzátéve, hogy a támadásokat drónokkal vagy rakétákkal követték el.

MTI

2023. október 25., 12:092023. október 25., 12:09

Pat Ryder, a tárca szóvivője elmondta, október 17-e és 24-e között Irakban legalább 10, Szíriában pedig három alkalommal követtek el támadást az ezen országokban állomásozó amerikai és a velük szövetséges nemzetközi koalíció ellen.

Kiemelte:

Hirdetés

az adatok nyomán látható, hogy jelentősen megnövekedtek az amerikai csapatok ellen „Iránhoz közel álló erők által elkövetett” incidensek a régióban.

Bár nem nevezett meg egyetlen csoportot sem támadóként, aláhúzta, hogy

a támadásokat „a teheráni rezsim és az iráni Forradalmi Gárda segített előkészíteni”.

Néhány támadástért a Telegram közösségi oldalon egy Iraki Iszlám Ellenállás nevű, Irak Teheránnal szövetséges milíciáihoz köthető csoport vállalta a felelősséget.

Irán-barát fegyveres csoportok többször fenyegetőztek a térségben lévő amerikai támaszpontok megtámadásával,

miután Washington egyértelművé tette, hogy támogatja Izraelt a Hamász iszlamista szervezet ellen folytatott harcában.

Az Egyesült Államok mintegy 900 katonát állomásoztat Szíriában és 2500-at Irakban. A kontingensek feladata az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc, és rendszeresen hajtanak végre műveleteket a dzsihadista szervezetek ellen.

Washington vasárnap bejelentette, hogy növeli katonai jelenlétét a térségben.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsában felszólalva leszögezte: az Egyesült Államok nem akar konfliktust Iránnal, de ha Teherán vagy szövetségesei amerikaiakat támadnak meg, Washington gyorsan és határozottan fog cselekedni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően

Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően
2026. szeptember 16., szerda

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?

Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?
2026. szeptember 16., szerda

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is

Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is
Hirdetés
Hirdetés