Hirdetés

Tóásó Előd szabadlábra helyezését kéri a magyar igazságügyi miniszter

Navracsics Tibor magyar igazságügyi miniszter levélben fordult kedden bolíviai kormánytagokhoz azt kérve, tegyenek meg mindent, hogy Tóásó Előd bírósági tárgyalására sor kerüljön, a vádlott szabadlábon védekezhessen, és az ügy mielőbb rendeződjön.

MTI

2012. október 02., 11:402012. október 02., 11:40

A magyar tárcavezető a Cecilia Ayllón igazságügyi miniszternek és Carlos Romero Bonifaz kormányzási miniszternek címzett leveleiben emlékeztet arra, hogy Tóásó Elődöt 2009. április 16. óta fogva tartják, holott a bolíviai büntető eljárásjogi törvény alapján az előzetes letartóztatás legfeljebb 36 hónapig tarthat. A törvény arról is rendelkezik, hogy az eljárás az első eljárási cselekménytől számított 36 hónapig tarthat, ezután a bíróság elévültnek nyilvánítja – idézi fel Navracsics Tibor.

Feleleveníti azt is, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az önkényes fogva tartást vizsgáló munkacsoportja a 63/2011 számú véleményében megállapította: Tóásó Előd elfogása és fogva tartása több ponton megsérti az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányában foglaltakat. Ezért a munkacsoport felkérte a bolíviai kormányt, hogy gondoskodjon a sérelmek orvoslásáról és intézkedjen arról, hogy Tóásó Előd szabadlábon védekezhessen, illetve más, szabadságelvonással nem járó kényszerintézkedéssel biztosítsák jelenlétét az eljárási cselekményeknél.

Magyarország elítél minden terrorista jellegű cselekményt, és tiszteletben tartja Bolívia szuverén jogát arra, hogy a területén bűncselekményt elkövető külföldiek ellen büntetőeljárást folytasson - hangsúlyozza Navracsics Tibor.

Elengedhetetlennek tartja ugyanakkor, hogy a bajba jutott magyar állampolgár emberi jogai ne sérüljenek, büntetőjogi felelősségre vonására ésszerű időben, politikai befolyástól mentes, tisztességes eljárásban, a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségekkel összhangban kerüljön sor - teszi hozzá.

Levelei zárásaként kéri a címzetteket, tegyenek meg mindent, „hogy Tóásó Előd bírósági tárgyalására sor kerüljön, védekezése a bolíviai jogszabályoknak megfelelően szabadlábon történhessen, és az ügy mielőbb rendeződjön”.

Tóásó Elődöt és társait terrorizmussal és Bolívia területi egységének megbontására szőtt összeesküvéssel vádolják. A hivatalos vádemelés óta csaknem két év telt el, de az ügy azóta sem haladt előre.

A helyi idő szerint hétfői, La Paz-i tárgyalási nap is kudarcba fulladt, és az ügyet nem – mint előzőleg tervezték – Santa Cruzba, hanem egy másik helyszínre, Tarijába helyezték át, ahol a tervek szerint október 9-én ténylegesen megkezdik a tárgyalást. A per újabb elnapolása után a magyar állampolgársággal is rendelkező, szovátai származású Tóásó Előd a spanyol hírügynökségnek kijelentette, hogy ártatlan, és „a pert politikai okokból nyújtják el”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés