Hirdetés

Tévébeszédben izmozott a Hezbollah vezetője, Izrael hallani sem akar tűzszünetről a túszok elengedése nélkül

Hasszán Naszrallah, a libanoni Hezbollah vezetője több mint egy órás beszédet mondott a televízióban •  Fotó: Videófelvétel

Hasszán Naszrallah, a libanoni Hezbollah vezetője több mint egy órás beszédet mondott a televízióban

Fotó: Videófelvétel

Reális esély van a közel-keleti háború eszkalációjára a libanoni-izraeli fronton Hasszán Naszrallah, a libanoni Hezbollah vezetője szerint.

Hírösszefoglaló

2023. november 03., 18:152023. november 03., 18:15

2023. november 03., 19:142023. november 03., 19:14

Naszrallah pénteken sugárzott televíziós beszédében „nagyszerű műveletnek” nevezte a Hamász szélsőséges iszlamista szervezet által október 7-én Izrael ellen végrehajtott terrortámadást. Mint ismert, a katonai rajtaütés több mint ezer halálos áldozatot követelt izraeli oldalon, ugyanakkor a palesztin szervezet katonái több mint 240 embert – köztük magyar és román állampolgárokat – túszul ejtettek és a Gázai övezetbe hurcoltak. Naszrallah szerint az általa „szent műveletnek” nevezett támadás „száz százalékban palesztin volt, és palesztinok hajtották végre”.

Az Irán által támogatott, a Hamászhoz hasonló, libanoni székhelyű militáns csoport parancsnoka sokak – elsősorban a hívei – várakozásaival ellentétben nem hirdetett totális háborút Izrael ellen.

Hirdetés

Naszrallah kijelentette: a Hezbollah napról napra fokozza hadműveleteit, és arra kényszeríti Izraelt, hogy erőit a libanoni határ közelében tartsa Gáza vagy a megszállt Ciszjordánia helyett. Hosszúra nyúlt beszédében arra figyelmeztetett, „reális esély” van a háború eszkalációjára a libanoni-izraeli fronton. Azt állította, hogy a Hezbollah október 8-án lépett be az izraeli-palesztin konfliktusba, egy nappal azután, hogy a Hamasz „megindította meglepetésszerű támadását” Dél-Izraelben. A Hezbollah vezetője közölte, az általa irányított szervezetnek megvannak a fegyverei az amerikai hadihajókkal szemben. „Még fegyvereink is vannak, hogy elbánjunk velük” – tette hozzá.

Röviddel a libanoni síita milíciát vezető Naszrallah Izraelt figyelmeztető beszéde után Benjámin Netanjahu óva intette Izrael „északi ellenségeit” a háború kiterjesztésétől.

„Ne teszteljetek minket, mert drágán fogtok megfizetni!” – figyelmeztette a Hezbollahot az izraeli miniszterelnök. Netanjahu egyúttal leszögezte: Izrael nem hirdet tűzszünetet a fogva tartott izraeli túszok elengedése nélkül, és nem engedi üzemanyag szállítását a Gázai övezetbe. Pénteki televíziós beszédében a miniszterelnök elmondta, hogy elutasította az aznap Izraelbe látogató amerikai külügyminiszter, Antony Blinken kérését a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet elleni harc átmeneti szüneteltetéséről, amennyiben a tűzszünet nem tartalmazza az október 7-én az övezetbe hurcolt izraeli túszok szabadon bocsátását. Azt is közölte, hogy nem engedélyezi üzemanyag bejutását, s ellenzi pénz küldését az övezetbe.

Beszéde elején „éles és egyértelmű, nemzedékeken át visszhangzó” győzelmet ígért. „Nem állunk meg a győzelemig” –mondta. „Megsemmisítjük a Hamászt, és elérjük a túszok hazatérését, valamint állampolgáraink és gyermekeink biztonságának helyreállítását” – tette hozzá Benjámin Netanjahu.

Óva intette a libanoni Hezbollah síita szervezetet egy nagyszabású támadástól Izrael ellen Annalena Baerbock német külügyminiszter pénteken, Jerevánban tett látogatása során. Örmény hivatali partnere, Ararat Mirzojan oldalán tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Libanon népe is mindössze békében szeretne élni és nem kíván további eszkalációt a régióban. „Ezért olyan rendkívül fontos, hogy minden szereplő együttműködjön elejét véve annak, hogy a térség lángba boruljon” – húzta alá a német diplomácia vezetője.

korábban írtuk

Blinken: az izraeli hadseregnek kímélnie kell a civileket a Gázai övezetben
Blinken: az izraeli hadseregnek kímélnie kell a civileket a Gázai övezetben

Az izraeli hadseregnek a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni háborújában meg kell kímélnie a Gázai övezeti civileket – jelentette ki pénteken Antony Blinken amerikai külügyminiszter izraeli tárgyalásain.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
2026. szeptember 16., szerda

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően

Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?

Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?
2026. szeptember 16., szerda

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is

Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is
2026. szeptember 15., kedd

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?

Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?
Hirdetés
Hirdetés