
Tizenkét halálos áldozata van a kabuli Amerikai Egyetem ellen elkövetett terrortámadásnak, köztük az egyetem hét diákja – közölte csütörtökön az afgán főváros rendőrségének szóvivője.
2016. augusztus 25., 18:042016. augusztus 25., 18:04
2016. augusztus 25., 20:032016. augusztus 25., 20:03
A bejelentés szerint a halálos áldozatok között a hét diákon kívül két biztonsági őr és három rendőr is van. A biztonsági erők a szóvivő szerint megölték a három merénylőt, akik közül az utolsóval csak helyi idő szerint hajnali 4 órakor tudtak végezni.
Lefejeztek egy fülöp-szigeteki túszt
Lefejezte egyik fülöp-szigeteki túszát az Abu Sayyaf iszlamista lázadócsoport, miután nem kapta meg érte a kért váltságdíjat – közölte csütörtökön a délkelet-ázsiai szigetország egyik katonai szóvivője. A tájékoztatás szerint az áldozat levágott fejét Jolo szigetén, egy faluban találták meg egy műanyag zacskóba csomagolva. A férfit még július közepén rabolták el az Abu Sayyaf harcosai, és szabadon engedéséért cserébe csaknem hatmillió forintnak megfelelő összeget követeltek. Az Iszlám Államnak hűséget fogadó Abu Sayyaf idén már két kanadai túszával végzett ugyanígy, és a feltételezések szerint vannak még további foglyai is Jolón.
Az egyetem elleni fegyveres támadásban, amelynek elkövetőjeként egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett, legalább 30–35 ember sebesült meg. A támadás este kezdődött egy autóba rejtett pokolgép detonációjával, amivel a fegyveresek berobbantották az egyetem egyik oldalfalát. Az első támadó a legfrissebb közlés szerint itt vesztette életét. A robbantást fegyverropogás követte, amint a két másik terrorista behatolt a külföldi tanárokat is foglalkoztató intézménybe. Szemtanúk szerint a diákok közül sokan rémülten menekültek az épületekből, néhányan emeleti ablakokból ugrottak ki.
A fallal védett épületegyüttest később afgán különleges alakulatok vették körül, de mivel a kampusz területén ekkor mintegy hétszáz egyetemista tartózkodott, csak nagyon óvatosan, fokozatosan tudtak harcba szállni a támadókkal.
Abdul Rahman Rahimi kabuli rendőrparancsnok a Reutersnak azt mondta, a biztonsági erőknek menet közben mintegy 500 diákot sikerült kimenekíteniük az afgán elit köreiben népszerű Amerikai Egyetem területéről.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!