
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Terrorfenyegetést és lefejezésekről készült felvételeket kapott legalább harminc középiskola Párizsban az intézmények digitális felületein keresztül – közölték csütörtökön francia rendőrségi források.
2024. március 21., 20:182024. március 21., 20:18
Az oktatási minisztérium pszichológiai segítséget ajánlott fel azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik esetleg látták ezeket a „sokkoló” képeket.
„Az elkövető vagy elkövetők feltörték egy diák e-mail címét, hogy az üzenetet és egy lefejezős videót az intézmény összes postafiókjába elküldjék” – tette hozzá a forrás.
Az AFP francia hírügynökség megkeresésére az oktatási minisztérium közölte: legalább harminc iskola érintett a főváros körüli Ile-de-France régióban, „fenyegetésekkel, terrorizmusdicsőítésekkel és felbujtásokkal, valamint más súlyos bűncselekményekkel”.
Az oktatási tárca – amely szintén elítélte „a súlyos fenyegetéseket” – jelezte, hogy a nyomozati szervek dolgoznak az elkövető vagy az elkövetők azonosításán.
Az ügyben a bűnügyi rendőrségi indított eljárást, a terrorelhárítási ügyészség egyelőre nem foglalkozik a kibertámadással.
Korábbi feleségét és felnőtt gyerekét lőtte le egy magát nőként azonosító férfi egy ifjúsági jégkorongmérkőzésen – közölték Rhode Island állam hatóságai kedden.
Az Egyesült Államok azt akarja, hogy Európa a „szó igazi értelmében” szövetséges legyen – jelentette ki J. D. Vance alelnök kedden.
Az Egyesült Államok által közvetített genfi orosz–ukrán tárgyalás első napján a „gyakorlati kérdések és a lehetséges megoldások mechanizmusai” álltak a középpontban – közölte Kijev főtárgyalója, Rusztem Umerov kedden este.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat valós helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Románia számos módon profitálhat abból, hogy Nicușor Dan elnök részt vesz a Donald Trump által kezdeményezett Béketanácsban, annak ellenére, hogy az ország kezdetben csak megfigyelői státuszban lesz jelen.
Az olasz belügyminisztérium terrorizmusellenes biztonsági intézkedések bevezetéséről döntött hétfő este a vasúti hálózaton egymást követő szabotázsakciók miatt, amelyeket anarchista, antifacsoportok vállaltak magukra.
Volodimir Zelenszkij elnök hátfőn kijelentette, hogy Oroszország új, nagyszabású támadásokat készít elő Ukrajna energiainfrastruktúrája ellen, miközben Kijev tárgyalócsoportja Genfbe érkezett.
Aranykor köszöntött be az Egyesült Államok és Magyarország közötti kapcsolatokban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a két ország közötti nukleáris együttműködésről szóló megállapodás aláírása után.
Románia szívesen látná, ha a gázai övezetben a békefolyamat gyümölcsöző eredményeket hozna – jelentette ki Eugen Tomac tiszteletbeli elnöki tanácsadó, a Népi Mozgalom Párt (PMP) európai parlamenti képviselője.
A Béketanács tagállamai több mint 5 milliárd dollárt ajánlottak fel a Gázai övezet újjáépítésére, valamint humanitárius segítségként – közölte Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
szóljon hozzá!