Gesevet 2019-ben választotta meg a Legfőbb Bírói Tanács a főügyészi posztra Bulgáriában
Fotó: Ivan Gesev/Twitter
Pokolgépes merényletet kíséreltek meg hétfőn Ivan Gesev bolgár főügyész autókonvoja ellen – közölte Boriszlav Szafarov helyettes főügyész.
2023. május 01., 21:262023. május 01., 21:26
2023. május 01., 21:302023. május 01., 21:30
Mint mondta, senki sem sérült meg, de a hatóságok terrorcselekményként értékelik a Szófiától 50 kilométerre délre Szamokov városának határában történteket. Szemtanúk öt méter magas lángoszlopról számoltak be, a robbantás helyén pedig egy 40 centiméter mély, három méter átmérőjű kráter keletkezett.
Hozzátette, hogy a pokolgép nemcsak három kilogramm trotilnak megfelelő robbanószerrel, hanem repeszekkel is megvolt töltve, és éppen akkor robbant fel, amikor a főügyész páncélozott terepjárója elhajtott mellette.
„Nyilvánvaló, hogy a robbanószerkezetet gyilkosságra, nem pedig megfélemlítésre szánták” – hangsúlyozta a főügyész helyettese, aki szerint egy szakszerűen előkészített merényletről van szó. Hozzáfűzte, hogy Gesev és vele utazó családtagjai csak csodával határos módon menekültek meg.
Bulgáriában két év alatt már öt parlamenti választást tartottak. Gesevet 2019-ben választotta meg a Legfőbb Bírói Tanács a főügyészi posztra még Bojko Boriszov akkori miniszterelnök alatt. Boriszov ellenlábasai azóta több alkalommal is követelték Gesev távozását.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!