
A román hadsereg három szállítógépével szállították kedden haza annak a busztragédiának az áldozatait, illetve sérültjeit, amely vasárnap este következett be Montenegróban.
2013. június 25., 11:342013. június 25., 11:34
2013. június 26., 08:472013. június 26., 08:47
Két gép, összesen huszonkét fős orvosi, illetve ápolói személyzettel a fedélzetén, tegnap reggel indult az áldozatok után, egy másik pedig Raed Arafat egészségügyi államtitkár-helyettessel együtt még hétfőn Podgoricába érkezett. A hazaszállított sérülteket négy bukaresti kórházban kezelik. Közben az is kiderült, hogy az áldozatok közül ketten – egy idős házaspárról van szó – temesváriak.
A halottak között van egy kolozsvári nő is. Az még hétfőn kiderült, hogy az áldozatok közül nyolcan Curtea de Argeşről indultak kirándulni. Victor Ponta miniszterelnök elmondta: a sebesültek közül néhányan rendkívül súlyos állapotban vannak.
Gyerekeket került volna ki a busz?
Mihail Florovici, Románia montenegrói nagykövete kedden a helyi rendőrségtől származó információkra hivatkozva úgy nyilatkozott: a baleset azért következhetett be, mert a busz sofőrje megpróbált kikerülni egy csoportnyi gyereket, amely az út szélén haladt. Az egyik utas beszámolója szerint ugyanakkor a sofőr túl gyorsan vezetett, a megengedett 50 kilométeres óránkénti sebesség helyett kilencven kilométeres sebességgel vezetett.
Rendőr volt az egyik sofőr
Szintén kedden derült ki, hogy a busz két sofőrje közül az egyik a Bukaresti Rendőr-főkapitányság kötelékében dolgozott. A férfi 1991 óta dolgozott rendőrként, 2000 óta pedig a fővárosi rendőr-főkapitányság logisztikai osztályának sofőrje volt. A baleset idején nem volt szolgálatban, és a rendőrség közleménye szerint szabad idejében szabályosan dolgozott az utazási iroda sofőrjeként. A két sofőr közül egyébként az egyik elhunyt a balesetben, a másik pedig súlyosan megsebesült, az azonban lapzártánkig nem derült ki, hogy melyikük a rendőr.
Victor Ponta miniszterelnök egyébként még hétfőn este arról beszélt: Raed Arafat egészségügyi helyettes államtitkár – aki személyesen irányította Podgoricában az áldozatok hazaszállítását - csupán öt órával a vasárnap este hat órakor bekövetkezett tragédia után értesítette a történtekről. A miniszterelnök bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól, és felszólította a politikusokat: ne használják politikai célokra a balesetet, politikai hiénának nevezve Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnököt, a Polgári Erő párt elnökét a kormánnyal szemben megfogalmazott bírálatai miatt. Ungureanu ugyanis azzal vádolta meg a kormányfőt és Titus Corlăţean külügyminisztert, hogy nem reagáltak megfelelőképpen a tragédiára, a miniszterelnököt pedig külön is megrótta azért, mert hétfőn délután részt vett egy utcaikosárlabda-tornán.
A Podgoricában tartózkodó Titus Corlăţean úgy nyilatkozott: a román hatóságok megfelelően reagáltak, és csupán akkor tájékoztatták a közvéleményt, amikor hiteles információkhoz jutottak. Az utazás szervezője, a Mareea Travel utazási iroda közleményben tudatta, hogy már este hét órakor tájékoztatta a külügyminisztériumot a baleset tényéről, és az utasok adatait is továbbította.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!