Hirdetés

Szlovákia: külföldi „szakértői csoport” által szervezett puccskísérlettől tartanak

Szlovákia

Megpuccsolnák? Robert Fico és az államfő is attól tart, hogy külföldi erők aknamunkát folytatnak a kormány ellen Szlovákiában

Fotó: Facebook/Robert Fico

Szlovákiában a helyzet komoly, a feszültség szándékos fokozásának jeleit mutatja azzal a céllal, hogy a cselekmények túllépjenek a békés tiltakozások szintjén – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák államfő Pozsonyban a biztonsági tanács csütörtöki ülése után.

MTI

2025. január 24., 08:342025. január 24., 08:34

A biztonsági tanács ülését azt követően hívták össze, hogy Robert Fico miniszterelnök szerdán titkosszolgálati információkra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy

egy olyan „szakértői csoport” működik Szlovákiában, amelynek célja aláásni az ország alkotmányos rendjét, és mesterségesen szított események által kikényszeríteni a kormány lemondását.

Hirdetés

A miniszterelnök szerint ennek a „szakértői csoportnak” köze volt a georgiai tüntetésekhez, és részt vett az ukrajnai Majdan-forradalom eseményeiben is.

Peter Pellegrini a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint csütörtökön azt mondta: a kormányellenes tüntetések szervezésének hátterében személyek, szervezetek és anyagi források hálózata áll, ami egyértelművé teszi, hogy

nem spontán eseményekről van szó, hanem egy irányított csoport tevékenységéről, amelynek célja, hogy fokozza a társadalmi feszültséget, és valamilyen módon aláássa az ország alkotmányos rendjét.

„Már régóta részese vagyok a politikának, és nem szoktam pánikszerűen cselekedni, vagy leegyszerűsíteni, eltúlozni a dolgokat, de a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) által adott információk alapján elkerülhetetlen volt a biztonsági tanács összehívása” – idézte a szlovák hírügynökség Pellegrinit, aki azt is megerősítette, hogy

a csoportnak olyan külföldi személyek is tagjai, akik egyidejűleg más országokban is tiltakozó rendezvények szervezésében tevékenykednek.

A szlovák államfő közlése szerint a biztonsági tanács csütörtöki ülésén azzal bízta meg a kormányt, hogy a tanács következő üléséig dolgozzon ki egy, a helyzet stabilizálását célzó intézkedéscsomagot. Bejelentette azt is, hogy a jövő hét folyamán kész eleget tenni az ellenzéki pártok kérésének, hogy a kialakult helyzettel összefüggésben fogadja őket.

Robert Fico a biztonsági tanács ülése után a TASR jelentése szerint azt mondta:

a feszültség fokozásában érdekelt csoport egy olyan, külföldről finanszírozott hálózat, amely kapcsolódik a jelenlegi ellenzékhez, és amelynek egyik terve, hogy visszaéljen a békés tiltakozásokkal, amelyekhez az embereknek joguk van.

Robert Fico bejelentette: kormánya nem tervezi olyan lépések megtételét, amelyek korlátoznák a gyülekezés alkotmányos szabadságát és a tiltakozó rendezvények szervezését. Ugyanakkor leszögezte:

nem fogják megengedni, hogy bárki is felforgassa az országot.

A dpa német hírügynökség jelentése szerint Robert Fico azt is közölte: a helyzetre való tekintettel megerősítik a parlament, a kormánypalota és több kiemelt fontosságú kormányépület biztonságát.

A szlovák államfő és a miniszterelnök bejelentéseire reagálva Michal Simecka, a legnagyobb ellenzéki párt, a liberális Progresszív Szlovákia (PS) vezetője a „félelem hangulatának terjesztésével” vádolta meg a két vezetőt, és azt állította: semmilyen puccs nem fenyeget az országban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
Hirdetés
Hirdetés