A Hezbollah több ezer harcost küldött Szíriába, hogy Aszad elnök katonáinak oldalán harcoljanak a két éve tartó polgárháborúban.
2013. június 04., 08:362013. június 04., 08:36
Ezzel a libanoni síita milícia vezére, Haszan Naszrallah mind katonai, mind politikai síkon hatalmas kockázatot vállalt – írta a dpa német hírügynökség közel-keleti tudósítója. A Libanonból érkezett milicisták a szíriai kormánycsapatokkal együtt küzdenek a közös határ közelében fekvő Kuszeir város elfoglalásáért, valamint Damaszkusz környékén. Míg kezdetben a Hezbollah titokban hozta haza és temette libanoni földbe a fronton elesett „mártír harcosait\", az iszlamista szervezet ma már nyíltan hirdeti „fegyverbarátságát\" a damaszkuszi szekuláris vezetéssel.
Több ezer milicista
Senki nem tudja pontosan, hány emberét küldte Libanonba Naszrallah. Laurent Fabius francia külügyminiszter 3-4 ezerre becsüli a milicisták számát. A Szabad Szíriai Hadsereg szóvivője, Málik al-Kurdi ezredes több mint ötezer harcosról beszél. Ezek többsége szerinte jelenleg a Homsz tartományban fekvő Kuszeir város ostromában vesz részt. Egy kisebb létszámú egység pedig a szíriai főváros repülőterének közelében harcol. Arib ar-Rantiszi, az ammáni Al-Kudsz Politikai Tanulmányok Központjának munkatársa viszont úgy véli, hogy a felkelők és támogatóik „felfújják\" a Szíriában harcoló síita milicisták számát, ebben keresve magyarázatot az utóbbi hetekben elszenvedett katonai vereségeikre. Ráadásul a lázadók könnyebben tudnak szunnita önkénteseket toborozni arab országokból az Aszad-rezsim elleni harchoz, ha kidomborítják a síita Hezbollah szerepét a szíriai háborúban.
Kevés az információ a fegyverekről
A jelenleg elérhető információk szerint az Irán által felfegyverzett Hezbollah a készleteiből még nem szállított nehézfegyvereket Szíriába. Mi több: Izrael az utóbbi hónapokban három ízben bombázott szíriai célpontokat azzal a szándékkal, hogy megakadályozza korszerű iráni fegyverek eljutását – Szírián keresztül – a Hezbollahhoz. Nem egyértelműen bizonyított, vajon a damaszkuszi rezsim már a szíriai felkelés kitörése előtt adott-e át orosz gyártmányú Scud rakétákat a síita milíciának. Hezbollah, amely legutóbb az Izraellel vívott 2006-os háborúban vetette be arzenálját, páncéltörő fegyverekkel és különböző hatótávolságú rakétákkal is rendelkezik. Utóbbiakon belül a súlypontot Katyusa rakéták jelentik, amelyek csak Izrael gyéren lakott északi területét képesek elérni. Ám a síita milícia a hírek szerint néhány tucat Zelzal-2 rakétát is kapott Irántól: ezek hatótávolsága mintegy 100 kilométer. A damaszkuszi rezsim teljes összeomlása esetén a Hezbollah – csakúgy, mint szélsőséges szunnita csoportok – nyilván megpróbálná megkaparintani a szíriai hadsereg megmaradt fegyverkészleteit.
Felelősségviselés, áldozatvállalás
Csakhogy a szíriai háború kimenetele még távolról sem dőlt el. Naszrallah számára viszont – szombaton mondott televíziós beszéde óta – nincs többé visszaút. Hívei előtt ugyanis kijelentette: az Izraellel szembeni ellenállás libanoni hátországát Aszad elnök biztosítja. Ezért pedig a Hezbollahnak kötelessége „felelősséget viselni és áldozatot vállalni\" a damaszkuszi rezsim fennmaradásáért.
Ez azonban sokba fog kerülni. Hírek szerint több mint száz Hezbollah-harcos esett már el Szíriában. Ráadásul nem minden libanoni síita van meggyőződve a szíriai polgárháborúban való részvétel ésszerűségéről, különösen amiatt, hogy a háború kiélezte a libanoni szunnita és síita közösség közötti feszültséget is. A múlt vasárnap Bejrút elővárosában becsapódott két rakéta olyan negyedet talált el, amelyben főleg Hezbollah-hívek laknak. A támadás feltehetőleg csupán a kezdet volt. Lázadók egy új videofelvételen azzal fenyegették meg a síita milíciát, hogy további rakétákat fognak kilőni a libanoni fővárosra.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!