Hirdetés

Szijjártó: jövő év elején indul a Kárpát-medencei magyarság felét érintő Interreg fejlesztési program

Szijjártó Péter •  Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó Péter

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az Európai Bizottság a közelmúltban jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év elejétől indulhatnak a pályázatok – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn.

MTI

2022. október 31., 17:292022. október 31., 17:29

A miniszter kifejtette: az úgynevezett Interreg programok kiemelt jelentőséggel bírnak Magyarország számára. Még ha uniós összevetésben viszonylag szerényebb európai költségkeret is társul hozzá, mégis ezen együttműködés keretében 2215 kilométer hosszú határszakaszon, 7 országban, 19 különböző megyében valósulnak meg fejlesztések a régiónkban.

Magyar vezetéssel három szomszédos országgal, Szlovákiával, Romániával és Ukrajnával működünk szorosan együtt, ami azt is jelenti, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak mintegy felét érintik az Interreg program keretében meghozott döntések

Hirdetés

– mutatott rá.

Hozzátette: kisebb költségvetése ellenére mindennek meghatározó szerepe van a határ menti térségek fejlesztésében és jószomszédi viszony fenntartásában a szlovák, a román és az ukrán relációban egyaránt.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország most ismét élére állt az együttműködésnek, és mint a program irányító hatósága 2022. április 1-én benyújtotta a következő 7 éves időszakra vonatkozó programtervet az Európai Bizottságnak, amelyet most októberben végül jóvá is hagyott a bizottság belső döntéshozó fóruma.

Ez azt jelenti – ismertette –, hogy 2029 végéig mintegy 60 millió euró uniós keretösszeg áll rendelkezésünkre, hogy a szlovákokkal, a románokkal és az ukránokkal közösen fejlesszük a számunkra fontos határmenti projekteket.

A magyar vezetésű program az első ezen kezdeményezések sorában, amelyben Ukrajna is részesül, és ez talán mindennél többet elmond a magyar szomszédságpolitikáról.

Tájékoztatása szerint az Európai Bizottság a program előlegét az év végéig kiutalja, ezáltal a jövő év elején megnyílhatnak a pályázati lehetőségek. Magyarország esetében ez Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érinti, ami különösen fontos, hiszen a határmenti települések lakóinak különösen sok kihívással kellett szembenéznie az elmúlt időszakban.

A program tehát rövidesen megnyílik, és mi azon fogunk dolgozni, hogy a jószomszédság jegyében a lehető legtöbb magyar projekt valósulhasson meg határainkon innen és túl – szögezte le Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében

korábban írtuk

Megszavazta a kormány a román–ukrán határmenti beruházások finanszírozását
Megszavazta a kormány a román–ukrán határmenti beruházások finanszírozását

Az RMDSZ javaslatára döntött csütörtöki ülésén a kormány a Románia és Ukrajna között lebonyolított, határon átívelő beruházások finanszírozásáról – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
Hirdetés