
Fotó: MTI
A külgazdasági és külügyminiszter szombaton telefonon biztosította Izrael budapesti nagykövetét, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: Jószéf Amranival tudatta, Horthy Miklós kormányzó tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak.
2017. július 01., 18:412017. július 01., 18:41
2017. július 01., 18:532017. július 01., 18:53
A miniszter az MTI-vel közölte: a nagykövetnek elmondta, hogy amikor Orbán Viktor kormányfő Horthy Miklóssal kapcsolatos álláspontját ismertette, akkor világosan fogalmazott.
A miniszterelnök június 21-én a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán többek között azt mondta, néhány kivételes államférfiúnak, köztük Horthy Miklósnak köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett maga alá minket a történelem".
„A történelmi tényeket tiszteletben kell tartani. Márpedig a történelmi tények úgy szólnak, hogy Horthy Miklós tevékenységéhez pozitív és ugyanakkor kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak – mondta Szijjártó Péter. A külügyminiszter „kétségtelenül pozitív" momentumnak nevezte Horthy Miklós munkásságában azt, hogy érdemeket szerzett Magyarország talpra állításában az első világháború után.
„A történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy hivatali ideje alatt a magyar zsidóságot diszkrimináló jogszabályok születtek, és több százezer magyar zsidó vált a holokauszt áldozatává” – mondta Szijjártó Péter.
A miniszter kijelentette: ezek olyan történelmi bűnök, amelyeket relativizálni nem lehet. „A történelmi tényeket egytől-egyig tiszteletben kell tartani, akkor is, ha pozitívak, akkor is, ha a bűn kategóriájába tartoznak, még akkor is, ha ugyanazon személyhez kötődnek” – mondta. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. „Kormányunk azon európai kormányok közé tartozik, amelyek a legtöbbet tették az antiszemitizmussal szemben. Amíg Magyarországnak ez a kormánya van, addig a magyarországi zsidóság biztos lehet abban, hogy a kormány minden tekintetben megvédi" – fogalmazott. A külügyminiszter emlékeztetett, hogy az első Orbán-kormány 2000-ben hozott döntést a holokauszt emléknap létrehozásáról.
„Nem véletlen, hogy ez a kormány helyezte a legtöbb hangsúlyt a holokauszt történelmének oktatásával kapcsolatos kérdésekre" – mondta, megjegyezve, folyamatosan együttműködnek a zsidó szervezetekkel. Szijjártó Péter kiemelte: „a jövőben is megvédjük a hazai zsidóságot minden esetleges antiszemita szándékú támadástól, vagy bármely olyan kísérlettől, amely a magyarországi zsidóságot veszélyeztetné vagy diszkriminálná".
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!