2012. augusztus 07., 09:202012. augusztus 07., 09:20
A Jobbik hivatalos magyarázata szerint Szegedi Csanádot nem azért szólították fel lemondásra, mert kiderült róla, hogy részben zsidó származású, hanem azért, mert az országos elnökség bizonyítottnak látta, hogy Szegedi jogtalanul uniós forrásokat ígért egy férfinak, aki a zsidóságával zsarolta. Ugyanakkor Novák Előd alelnök egy belső használatra szánt levélben ezt írta Szegediről. „Ha nem hazudik, ha nem titkolja el származását, akkor – szép dolog, vagy nem, más kérdés – soha nem lett volna sem EP-képviselő, sem alelnök”. Szegedi Csanád megtartja EP-képviselői mandátumát, de a Jobbikból kilépett. A Köves Slomóval folytatott megbeszélésen Szegedi bocsánatot kért a zsidósággal kapcsolatos korábbi megnyilvánulásaiért. A Köves Slomóval való találkozót Szegedi Csanád kezdeményezte, miután kiderült: nagyszülei ortodox zsidók voltak, esküvőjüket is ortodox rítus szerint tartották. Szegedi elmondta: elutazik Auschwitzba, hogy lerója kegyeletét.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.