Hirdetés

Swoboda: a népszavazásnak nincs nyertese

Saját országának érdekében minden romániai pártot arra szólított hétfőn az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, hogy cselekedjen felelősen.

2012. július 30., 14:422012. július 30., 14:42

Brüsszelben kiadott közleményében Hannes Swoboda így fogalmazott: a vasárnapi népszavazásnak nincs nyertese, és most minden politikai erőnek azon kell dolgoznia, hogy maga az ország ne legyen vesztese. Leszögezte: a pártoknak be kell fejezniük az egymással vívott harcot, mert az veszélybe sodorhatja Románia hitelességét és pozícióját az Európai Unióban.

Swoboda leszögezte: Romániában és Európában is fel kell hagyni az olyan kommentárokkal, amely puccsról szólnak. „Demokratikus folyamat zajlott, megfelelően a román alkotmánynak, és a választási csalásról szóló vádak tévesnek bizonyultak” - fogalmazott.

A frakcióvezető kiemelte: Romániának most hatékony kormányra van szüksége, amelynek tagjai építő módon együtt tudnak dolgozni annak érdekében, hogy az országban folytatódjanak a reformok. Románia népe fog dönteni ősszel, hogy ki kormányozza az országot - tette hozzá.

Traian Băsescu elnökkel kapcsolatban pedig Swoboda úgy vélekedett, hogy pozíciójába való visszatérése után tiszteletben kell tartania a parlamenti többséget, és meg kell próbálnia felülemelkedni a politikai megosztottságon, „hiszen ez az államfő legfontosabb feladata”.

Szóba került a romániai népszavazás témája az Európai Bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján is. Frédéric Vincent szóvivő az ezzel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, az uniós végrehajtó testület egyelőre nem kommentálja a referendum eredményét, mivel az még nem hivatalos.

Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a bizottság az elmúlt hetekben nagyon szoros figyelemmel követte a romániai fejleményeket, beleérte a népszavazás előkészítését és lefolytatását, és folytatja ezt a tevékenységét a következő időszakban is, miként azt a romániai reformokkal kapcsolatban a közelmúltban kiadott jelentésében már jelezte.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés