
Sulyok Tamás lehet Novák Katalin utódja
Fotó: Alkotmánybíróság.hu
Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón.
2024. február 22., 14:492024. február 22., 14:49
2024. február 22., 15:542024. február 22., 15:54
„A kormánypártok elfogadták az alapszabály szerint a Fidesz elnöke által tett javaslatot, és dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasoljuk köztársasági elnöknek.
– mondta Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője közölte:
Hozzátette: azt tartják helyesnek, ha minél előbb meg tudja választani az Országgyűlés az új köztársasági elnököt, ugyanakkor ennek időpontjáról egyelőre nem tud nyilatkozni, mert ez függ attól is, hogy az ellenzéki pártok állítanak-e államfőjelöltet.
Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egyhangúlag támogatja Sulyok Tamásnak, az Alkotmánybíróság elnökének jelölését a köztársasági elnöki tisztségre – közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban.
Kitért arra is, hogy a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan a KDNP képviselőcsoportja is támogatni fogja a svéd NATO-csatlakozást a hétfői szavazáson. Értékelése szerint a korábban kialakult katonai kapcsolatok, hadiipari együttműködés jó alapot nyújtanak arra, hogy a NATO-ban is együtt dolgozzanak. Üdvözölte, hogy pénteken Magyarországra látogat a svéd miniszterelnök, és megjegyezte, hogy a találkozón nagyon fontos megbeszélések várhatóak. Simicskó István a gyermekvédelem területén várható további törvényi szigorításokat frakciója támogatásáról biztosította. Annak minden tételével egyetértenek – közölte.
Dr. Sulyok Tamás 1956-ban született. A szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1980-ban.
1982-től 1991-ig jogtanácsos, 1991-től alkotmánybíróvá választásáig ügyvéd volt. 2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzul volt. 2005 szeptembere óta meghívott előadóként alkotmányjogot oktat a Szegedi tudományegyetem jogi karán. 2013-ban PhD fokozatot szerzett, kutatási témája az ügyvédség alkotmányjogi helyzete.
Az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Alkotmánybíróság tagjává. 2015. március 30-án, április 1-i hatállyal, az Alkotmánybíróság teljes ülése a testület elnökhelyettesévé választotta. 2016. november 22-én az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.

Lemondott Novák Katalin a köztársasági elnöki tisztségről. Varga Judit volt igazságügyi miniszter is lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is, és visszavonul a közélettől.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.
A Tisza Párt nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártó Pétert – írta Magyar Péter kedd reggel a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!