Hirdetés

Sulyok Tamás megköszönte és elfogadta az államfői jelölést – Orbán: a tapasztalat és a szakmai tekintély indokolta a jelölését

•  Fotó: Facebook/Magyarország kolozsvári főkonzulátusa

Fotó: Facebook/Magyarország kolozsvári főkonzulátusa

Közleményben köszönte meg, és elfogadta az államfői jelölést Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke, akit a Fidesz-KDNP jelölt a köztársasági elnöki tisztségre. Az ellenzéki pártok is reagáltak.

Krónika

2024. február 23., 08:282024. február 23., 08:28

2024. február 23., 11:482024. február 23., 11:48

„Az Alkotmánybíróság elnökeként ért a megtisztelő jelölés az államfői hivatal betöltésére.

Idézet
Ahogyan jogászként, úgy köztársasági elnökként is elsősorban a jog alapvető értékeit szem előtt tartva tudom a köz javát szolgálni és a nemzet egységét kifejezni.

A köztársaságielnök-jelölést tisztelettel megköszönöm, a jelöltséget elfogadom” – áll a Sulyok Tamás által kiadott rövid közleményben.

Hirdetés
Frissítés

A tapasztalattal, az alkotmány- és a jogi ügyekben való jártassággal, a nemzetközi jog ismeretével, a nemzetközi térben való –forgolódással”, a politikai intézmények természetrajzának ismeretével és egy szakmai tekintélyt is megadó életúttal indokolta Sulyok Tamásnak, az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének államfői jelölését a miniszterelnök péntek reggel. Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, ezek a tulajdonságok együtt az Ab elnökét rajzolták ki, mint a leginkább alkalmas jelöltet. Közölte azt is, hogy a jelölést hosszú egyeztetések, tárgyalások előzték meg, a Fidesz elnöksége is tárgyalt róla.
Elmondta, Magyarország erős ország, most baj van, mert lemondott az előző elnök, „még mindig vérzik az ember szíve”, ráadásul egy olyan ügyben, ahol az államfő döntése és az emberek véleménye élesen szembenállt egymással. Minden bajban van valami reménysugár, mert amikor most végigvették, kiket éreznek úgy, hogy méltóak lennének erre a hivatásra, szép számmal találtak erre méltó magyarokat, amely megerősíti az embernek a saját országába vetett hitét – fogalmazott.

Frissítés

A köztársasági elnököt február 26-án választja meg az Országgyűlés – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülését követően a Facebookon. A politikus kifejtette: államfőjelölt érvényes ajánlásához az összes képviselő egyötödének aláírása szükséges, ami 40 főt jelent. Az ellenzéki pártok ezúttal nem állítanak közös jelöltet, ahogy 2022-ben Róna Péter esetén tették. Az LMP Hack Pétert, a Mi Hazánk Csath Magdolnát javasolta, ugyanakkor ezen frakciók nem rendelkeznek a jelöléshez szükséges számú képviselővel, a többi ellenzéki frakció pedig jelezte, hogy nem kíván részt venni a köztársasági elnök megválasztásának folyamatában – írta Kocsis Máté.
„Tekintettel a ma reggeli Házbizottságon elhangzottakra, az államfő megválasztására február 26-án kerül sor a magyar Országgyűlésben” – zárta bejegyzését a vezető kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője.

Megszólaltak a jelölés kapcsán az ellenzéki pártok is.

A Demokratikus Koalíció szerint egy „újabb fideszes pártkatona lett Orbán Viktor államfőjelöltje”. A párt követeli, hogy Orbán Viktor helyett az emberek döntsenek a köztársasági elnök személyéről. Az MSZP szerint Sulyok Tamás személyében az „autoriter rendszer egy újabb kiszolgálóját jelölte a Fidesz államfőnek”, hiszen Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnökeként lényegében mindenben kiszolgálta az Orbán-kormányt.

A Momentum azt írta: nem vesz részt a Fidesz „parlamenti cirkuszában, ahol kiválasztják Orbán Viktor következő golyóstollát”. A Jobbik szintén a közvetlen elnökválasztást szorgalmazza, „nemzeti minimumnak” nevezve, hogy „ne Orbán egy személyben döntsön az államfőről”. Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnök-frakcióvezetője az X közösségi oldalon úgy reagált az államfőjelölésre: Sulyok Tamás pártkatona, aki nem alkalmas a megbomlott nemzeti egység helyreállítására.

Az LMP közleményében Hack Péter jogtudós, egyetemi tanárt Sulyok Tamásnál alkalmasabbnak tartotta a köztársasági elnöki posztra. A Párbeszéd – Zöldek a Facebook-oldalán Sulyok Tamás jelölését „szimpla bábjátéknak” minősítette, amellyel az „Orbán-rezsim csak elfedni akarja a bajt”.

Mint ismeretes, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön jelentette be, hogy Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok. A jelölésre azért volt szükség, mert Novák Katalin lemondott az államfői tisztségről, miután vállalta a felelősséget, amiért kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon kényszerítés miatt elítélt korábbi igazgatóhelyettesének.

korábban írtuk

Sulyok Tamás Kolozsváron: az Alkotmánybíróság elnöke szerint az egykori meghurcoltak példája a szabadság vállalásáról szól
Sulyok Tamás Kolozsváron: az Alkotmánybíróság elnöke szerint az egykori meghurcoltak példája a szabadság vállalásáról szól

Meghurcoltakról szóló kolozsvári könyvbemutatón osztotta meg véleményét a magyar Alkotmánybíróság elnöke, az alkotmányjogásztól többek között arról kérdeztük, hogy a mai világban milyen üzenete lehet az egykori politikai foglyok történeteinek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 06., szombat

Hírszerzési főnök: az ukrán támadások sokkal nagyobb veszteségeket okoznak Oroszországnak, mint a szankciók

Az ukrán támadások sokkal nagyobb veszteségeket okoznak Oroszországnak, mint valamennyi nyugati ország szankciói együttvéve – jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szombaton egy kijevi fórumon.

Hírszerzési főnök: az ukrán támadások sokkal nagyobb veszteségeket okoznak Oroszországnak, mint a szankciók
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Moldova Romániától kért „kölcsön” áramot, miután bajba került az Ukrajna elleni orosz támadások miatt

A Moldovai Köztársaság villamosenergia-átviteli rendszerének üzemeltetője bejelentette, hogy az orosz hadsereg által az Odesszai régióbeli villamosenergia-infrastruktúra elleni támadásait követően Ukrajna déli részének egy része áram nélkül maradt.

Moldova Romániától kért „kölcsön” áramot, miután bajba került az Ukrajna elleni orosz támadások miatt
2025. december 06., szombat

Oroszország hatalmas légicsapást mért Ukrajnára, több mint 700 drónt és rakétát indított

Oroszország szombatra virradó éjjel újabb masszív, kombinált csapást mért Ukrajna létfontosságú infrastruktúrájára drónokkal, valamint légi, tengeri és szárazföldi indítású rakétákkal, összesen 704 légi támadóeszközzel – közölte az ukrán légierő.

Oroszország hatalmas légicsapást mért Ukrajnára, több mint 700 drónt és rakétát indított
2025. december 06., szombat

Oroszországtól függ az ukrajnai béke az amerikai és az ukrán tárgyalók szerint

Az Egyesült Államok és Ukrajna vezető tárgyalói pénteken kijelentették, hogy konstruktív megbeszéléseket folytattak az ukrajnai háború befejezéséről, de a béke felé vezető út Oroszországtól függ.

Oroszországtól függ az ukrajnai béke az amerikai és az ukrán tárgyalók szerint
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Állítólagos drogszállító hajóra csapott le az amerikai hadsereg, többen meghaltak

Az amerikai hadsereg csütörtökön támadást hajtott végre egy állítólagos kábítószer-szállító hajó ellen a Csendes-óceán keleti részén, amelynek során négy ember meghalt a fedélzeten – közölte az amerikai déli parancsnokság.

Állítólagos drogszállító hajóra csapott le az amerikai hadsereg, többen meghaltak
2025. december 05., péntek

Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén

Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén
2025. december 05., péntek

Ukrajna: valódi békét akarunk, nem megalkuvást Oroszországgal

Ukrajna „valódi békét, nem pedig megalkuvást” akar Oroszországgal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ülésén.

Ukrajna: valódi békét akarunk, nem megalkuvást Oroszországgal
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

A belga miniszterelnök fél lefoglalni az orosz vagyont. Azt mondja, ilyen még soha nem történt

Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.

A belga miniszterelnök fél lefoglalni az orosz vagyont. Azt mondja, ilyen még soha nem történt
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

2025. december 04., csütörtök

Putyin: Ukrajna vagy visszavonul a Donbaszból, vagy elfoglaljuk tőle

Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.

Putyin: Ukrajna vagy visszavonul a Donbaszból, vagy elfoglaljuk tőle
Hirdetés
Hirdetés