Hirdetés

Strauss-Kahn-ügy: újabb vádak

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Egy francia író- és újságírónő, Tristane Banon is fontolgatja, hogy egy közel tíz éve történt szexuális bántalmazás miatt panaszt tesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vasárnap nemi erőszak gyanúja miatt letartóztatott vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn ellen.

2011. május 17., 08:532011. május 17., 08:53

 A 31 éves regényírónő 2007-ben egy televíziós műsorban már elmesélte, hogy Strauss-Kahn 2002-ben, egy interjú alkalmával erőszakoskodott vele.

Strauss-Kahn ügyvédei egyébként azt mondják, bizonyítani tudják, hogy az IMF vezérigazgatója lányával ebédelt szombaton abban az időpontban, amikor az ellene felhozott vádak szerint egy szobalánnyal erőszakoskodott a szállodában. Az ügyvédek  megállapították, hogy a Sofitel Szállodát délben hagyta el, miután rendezte a számlát, és visszaadta a kulcsot. A Le Monde szerint Strauss-Kahn 12.28-kor fizette ki szállodaszámláját, ezután elment a lányával ebédelni, onnan pedig taxival vitette ki magát a repülőtérre. Egy rendőrségi forrás szerint a szobalány 13 óra körül lépett be a szállodaszobába. Mint arról beszámoltunk, Strauss-Kahnt a hétvégén nemi erőszak kísérletének gyanújával letartóztatták New Yorkban, majd vád alá helyezték. Azzal vádolják, hogy szexre akart kényszeríteni egy szobalányt.

Az IMF vezetője tagadja bűnösségét. Ugyanakkor a Sofitel szálloda szobalánya a rendőrségen a támadójaként azonosította Strauss-Kahnt, aki tegnap jelent meg először a bíróság előtt. Úgy döntött: önként vállalja, hogy a testét az incidens közben elszenvedett esetleges sérülések után kutatva vizsgálatnak vessék alá. Megbilincselve szállították el a harlemi rendőrségről a vizsgálatra, francia sajtóértesülések szerint azonban az eredmények nem az IMF-vezért igazolják: mellkasán karmolásnyomokat találtak, egy biztonsági kamera felvételén pedig a szobalány látható, amint feldúltan kirohan Strauss-Kahn szobájából. Mindezek fényében egy New York-i bíró tegnap este Strauss-Kahn őrizetben tartása mellett döntött, mivel fennáll a veszély, hogy ellenkező esetben Franciaországba szökne. Az IMF-ben az ügy miatt a szervezet második emberét, John Lipskyt nevezték ki ügyvezető vezérigazgatóvá. Strauss-Kahn amúgy két héttel ezelőtt arról beszélt a médiának, hogy összeesküvés készülhet ellene a nők iránti imádatának felhasználásával. Az affért az európai fizetőeszköz is megsínylette: tegnap hatheti mélypontra gyengült az euró.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
Hirdetés