
Fotó: Nato.int
Törökország aggályai jogosak a svéd és a finn NATO-csatlakozással kapcsolatban, a csatlakozási folyamatban figyelembe kell venni valamennyi szövetségesünk nemzetbiztonsági álláspontját – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Magdalena Andersson svéd miniszterelnökkel közösen tartott hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján.
2022. június 27., 20:482022. június 27., 20:48
Ankara azzal vádolja Svédországot és Finnországot, hogy a török vezetés által terroristáknak tartott csoportokat támogatnak, többek között a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).
– hangsúlyozta a NATO főtitkára.
Stoltenberg kifejtette: a NATO aktívan dolgozik a csatlakozási folyamat következő lépésein, de fontosnak mondta Törökország aggályainak figyelembe vételét. Álláspontja szerint a NATO-nak meg kell kettőznie erőfeszítéseit a terrorizmus elleni küzdelemben. Ennek érdekében a NATO-főtitkár külön tanácskozást hívott össze a kedden kezdődő madridi csúcstalálkozón.

Törökországnak legitim biztonsági aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy Svédország és Finnország „terrorszervezeteket támogat”, és emiatt Ankarának fenntartásai vannak NATO-csatlakozásukat illetően – közölte Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter.
Stoltenberg üdvözölte, hogy Svédország módosította terrorizmus-ellenes törvényét, továbbá új rendőrségi nyomozást indított a PKK tagjai ellen, és vizsgálja Ankara kiadatási kérelmeit.
– tette hozzá. A NATO-főtitkár a hétfő reggeli sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: nem valószínű, hogy a madridi csúcson megállapodás születik Törökország részéről a csatlakozási kérdésről, de reményét fejezte ki hogy a tárgyalások során „előbbre jutnak”.
Magdalena Andersson svéd miniszterelnök a délutáni sajtótájékoztatón elmondta: Svédország az ötvenes évek óta a legnagyobb katonai képességfejlesztését hajtja végre.
„Újra ezredeket hozunk létre, megerősítjük a Gotland-sziget védelmét, aktiváljuk a nemzeti katonai szolgálatot, felgyorsítjuk a védelmi felszerelések beszerzését és megerősítjük hírszerzési és kibervédelmi képességeinket” – hangoztatta. Hozzátette: mivel ez még nem elég, a svéd parlament úgy döntött májusban, hogy csatlakozni kell a NATO-hoz.
Andersson az Ankara által felvetett aggályokkal kapcsolatban elmondta: Svédország törekszik a megegyezésre. Reményét fejezte ki, hogy még a madridi csúcstalálkozó előtt egyezségre jut Törökországgal a csatlakozási folyamat mihamarabbi elindítása végett.
„A PKK-val kapcsolatos álláspontunk egyértelmű, az EU-ban, így Svédországban is terrorszervezetként tartják nyilván. Országunk nem lesz a terroristák menedéke” – nyomatékosította.
A svéd miniszterelnök kiemelte továbbá, hogy országában, július elsején lép életbe a szigorított terrorizmusellenes törvény.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!