
Harmincmilliárd euróra teszi a migrációs válság európai uniós költségeit Soros György, az üzletember a források előteremtéséhez agrártámogatások és kohéziós pénzek csökkentését és összeurópai benzinadó kivetését is szükségesnek tarja.
2016. június 30., 16:092016. június 30., 16:09
2016. június 30., 20:132016. június 30., 20:13
„Az Európai Uniónak legalább 30 milliárd euróra lenne szüksége a migrációs válság kezeléséhez, az elégtelen fellépés következményei azonban ennél is költségesebbek, a krízis ugyanis egzisztenciális fenyegetést jelent az európai integráció számára\" – figyelmeztetett a magyar származású amerikai üzletember csütörtökön Brüsszelben.
Az Európai Parlament költségvetési, külügyi, fejlesztési, valamint belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottságának közös meghallgatásán kiemelte: a közös menekültpolitika kialakításához jelenleg nincs meg a kellő bizalom az EU-ban, azt hosszú és fáradságos munkával újra kell építeni, ennek viszont a „pénzügyi források fájó hiányának\" kezelésével kell kezdődnie. Mint mondta, az uniós intézményeknek minden elérhető forrást meg kell mozgatniuk, az EU ugyanis nem élheti túl a válságot a jelenlegi költségvetéssel. Szerinte az erőfeszítések finanszírozására hosszú távon új adókat kell kivetni, rövid távon pedig a fel nem használt alapokat kellene alkalmazni.
A nagybefektető a menekültválság költségvetési hatásairól szóló ülésen megjegyezte, a közös agrárpolitika 38, a kohéziós támogatások pedig 32 százalékát teszik ki az EU összköltségvetésének, és szerinte ezeket jelentősen csökkenteni kellene. Úgy vélekedett, az uniós agrártámogatási rendszernek elhibázott az egész koncepciója, és a kohéziós politikának is megvannak a maga negatív hatásai. Az unió saját forrásainak létrehozása kapcsán Soros kijelentette, jónak tartja a páneurópai benzinadó ötletét, amelynek kivetésére a német pénzügyminiszter tett javaslatot a menekültválság megfelelő kezelése érdekében.
A milliárdos a hitelfelvételt is járható útnak tartja. „Mikor kellene bevetni az EU lehető legmagasabb szintű, „AAA\" adósbesorolását, ha nem akkor, amikor az EU-t halálos veszély fenyegeti?\" – idézte az MTI Soros Györgyöt, aki szerint Angela Merkel német kancellár erkölcsi bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor megnyitotta Németország határait a menekültek előtt, ez a döntés azonban sajnos nem volt kellőképpen átgondolt, nem számoltak azzal, hogy az ösztönző hatást gyakorol majd az illegális bevándorlásra.
Az Egyesült Királyság uniós tagságát elutasító múlt csütörtöki népszavazás kapcsán a milliárdos arról számolt be, hogy az első reakciók után már nem tartja elkerülhetetlennek az EU szétesését. Mint mondta, „be kell látni a saját hibákat is, lehetőségként kell megragadni a Brexitet, amelynek nyomán újra ki kell találni az Európai Uniót\".
Soros javaslatait máris heves bírálatok érik. Lázár János, a budapesti Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: az amerikai üzletember közvetlenül is a színpadra lépve, „magyarellenes\" javaslatokkal és uniós támogatások megvonásával akarja megvalósítani az „iparszerű\" bevándorlást. Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő úgy vélekedett, Soros Közép-Európa jövője szempontjából elképesztő változásokat sürget, javaslata véget vetne a régió felzárkóztatásának.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!