Hirdetés

Soltész: a csíksomlyói búcsú erősíti a román és a magyar nép kapcsolatát

Soltész Miklós a csütörtöki sajtótájékoztatón •  Fotó: MTI

Soltész Miklós a csütörtöki sajtótájékoztatón

Fotó: MTI

A csíksomlyói pünkösdi búcsú nemcsak a magyarság összetartozását, hanem a magyar és a román nép kapcsolatát is erősíti – mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.

MTI

2017. május 11., 17:392017. május 11., 17:39

Soltész Miklós a búcsúba induló Boldogasszony és a lengyelországi, czestochowai Mária-kegyhelyre induló Fekete Madonna zarándokvonat programjairól tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy ezek a zarándoklatok üzenetértékűek, szimbolizálják a térségben élő népek egymásra utaltságát. Soltész Miklós elmondta: a kormány és a Rákóczi Szövetség összesen ötszáz fiatal részvételét támogatja a két zarándoklaton.

Hozzátette: a programon résztvevők között vannak délvidéki, kárpátaljai fiatalok, Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonainak lakói és olyan, a diaszpórában élő diákok is, akik korábban még nem jártak sem Magyarországon, sem Erdélyben.

Hirdetés

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Boldogasszony zarándokvonat lelki vezetője „mozgó kápolnáknak” nevezte a zarándokvonatokat. Úgy fogalmazott:

Csíksomlyó a magyarság szíve, az oda induló zarándoklatok pedig „megújító erőt” adhatnak a nemzetnek és a magyar családoknak.

Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete arról beszélt, Lengyelországban régi hagyománya van czestochowai zarándoklatnak, és nagyon reméli, hogy a magyar zarándokok is megtapasztalják azt lelki feltöltődést, amit az út adhat.

Budai László, a zarándoklatokat szervező Misszió Tours ügyvezetője ismertette: a Boldogasszony vonaton 1200, a Fekete Madonna vonaton pedig 1000 zarándok utazik majd. Elmondta, hogy Csíksomlyóra "magukkal viszik" bárkinek az imaszándékát, aki elküldi azt az imakeres@missziotours.hu címre vagy postai úton az utazási iroda címére. Hozzátette: a kegyhelyen a szombati búcsú előestéjén Székely János vezetésével tartanak imaórát a küldött imaszándékokért.

Gaal Gergely, a Szent László-év tanácsadó testületének elnöke ismertette, hogy mindkét zarándokvonat programja kapcsolódik a Szent László év rendezvényeihez is. Csíkszeredában és Krakkóban is bemutatják a Szent László életéről szóló szabadtéri kiállításukat – mondta.

A Boldogasszony zarándokvonat június 1-jén reggel indul Csíksomlyóra, a Fekete Madonna vonat pedig június 26-án Lengyelországba. Az idei csíksomlyói búcsúi szentmise fő celebránsa Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés