
Fotó: MTI
2012. március 28., 12:402012. március 28., 12:40
Schmitt Pál a dél-koreai Szöúlban nyilatkozott az MTI Hírcetrum tudósítójának.
Az elnök elmondta: „egy pillanatig sem” gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem „valószínű más egyéb kvalitások miatt”. Leszögezte: a munkáját ezután is „változatlan felelősséggel” végzi.
Az államfő azt mondta: elfogadja a tényfeltáró bizottság végkövetkeztetést, amely – mint fogalmazott –, „gyakorlatilag arról szól, hogy tartalmilag és formailag megfelelt az akkori követelményeknek”.
„A legjobb tudásom szerint írtam ezt a dolgozatot, és azt kívántam vele elősegíteni, hogy a magyar sporttársadalom is megismerje az olimpiai program alakulását, hogyan kerülhetnek fel a programra, hogyan kerülhetnek onnan le olimpiai sportágak” – mondta Schmitt Pál, hozzáfűzve, munkáját opponens és konzulens segítségével végezte, akiknek mai is hálás a sok segítségért.
Megjegyezte: „egyetlen egy szakirodalmat nem mulasztottam el feltüntetni a dolgozatom végén, az úgynevezett bibliográfiában”, és ezt, akik fontosnak tartották a munkáját, nyilván számításba vették.
A vizsgálóbizottság munkájára és eredményére utalva a köztársasági elnök úgy fogalmazott: „örülök, hogy Magyarországon működik a demokrácia, örülök, hogy nincs kettős mérce, örülök, hogy az elnökre is ugyanúgy vonatkoznak a szabályok, mint bármelyik más magyar állampolgárra.”
Hozzátette: „nem zavar ez az ügy, kicsit hosszú volt, de örültem volna, hogyha rám is vonatkoznak azok a szabályok, ami úgy hangzik, hogy ártatlanság vélelme”.
Schmitt Pál kijelentette: „most, hogy pontot teszünk a dolog végére, azt az egyet mondhatom, hogy munkámat változatlan alázattal és szorgalommal fogom végezni, betartva az alaptörvény rám vonatkozó előírásait”.
Az államfő azt mondta, hogy a – számára most már ismert összetételű, de korábban ismeretlen – tényfeltáró bizottság munkájához nincs mit hozzátennie, mert – mint fogalmazott –, „ha ők azt mondták, hogy tartalmilag és formailag a húsz évvel ezelőtt, hangsúlyozom, kisdoktori dolgozatom megfelelt, akkor én ezt így elvállalom, fölvállalom, és többé ezzel nem nagyon kívánok foglalkozni”.
Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem (SE) által felkért testület megállapításainak összefoglalóját az intézmény kedden, a honlapján hozta nyilvánosságra. A tényfeltáró bizottság jelentése szerint a doktori eljárás – hiányosságokkal ugyan – de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.
A testület ugyanakkor megállapította: az egyetem szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben.
| Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását követelték a Parlament előtt kedd este tartott flashmobon (villámcsődület). A szervezők kis- és nagydoktori címet ígértek azoknak, akik a helyszínen aláírják az LMP népszavazási íveit. Néhány száz érdeklődő előtt, többek között a Doktor Bubó főcímzenéjére kezdődött a parlament előtt kedd este a „Csak úgy doktor úr ő, ahogyan én orvos! - Flashmob” elnevezésű esemény. A flashmobon felszólaló Bálint Gergely, az LMP aktivistája Orbán Viktor miniszterelnök korábbi szavait idézte, amelyek szerint „az elmúlt évtizedben Magyarországot sokan nevezhették következmények nélküli országnak (…) Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni”. Bálint Gergely úgy fogalmazott: „Magyarországot bepalizták”. |
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.