Hirdetés

Schengen: nincs értelme a teljes körű román csatlakozásról „filozofálni” az osztrák belügyminiszter szerint

•  Fotó: Osztrák belügyminisztérium

Fotó: Osztrák belügyminisztérium

Továbbra is hiába reménykedik Románia és Bulgária, hogy záros határidőn belül megvalósulhat a schengeni tagság – derült ki Gerhard Karner osztrák belügyminiszter legutóbbi nyilatkozatából.

Krónika

2024. február 27., 10:542024. február 27., 10:54

A tárcavezető ugyanis kitart Bécs vétója mellett Románia és Bulgária teljes körű schengeni tagságával kapcsolatban – számolt be a Krone című osztrák lap.

Gerhard Karner hétfőn egy Innsbruckban tartott sajtótájékoztatón hűtötte le ismét a bukaresti kedélyeket.

Hirdetés

Az eseményen a miniszter arról a megállapodásról beszélt, amely lehetővé teszi, hogy Románia és Bulgária március 31-től csatlakozzon a schengeni szól a repülőtéri és vízi határátkelők révén.

Idézet
Az az álláspontom, hogy most tegyük meg ezt a lépést (a légi és tengeri határokkal történő integrációt – szerk. megj.), és ne filozofáljunk a következő lépésekről”

– intette le az osztrák belügyminiszter túlzottan derűlátó érintetteket a Krone című osztrák lap szerint, amely megjegyzi, hogy Gerhard Karner tovább hűtötte a Románia és Bulgária teljes schengeni tagságával kapcsolatos várakozásokat.

Az osztrák tárcavezető a légi és tengeri csatlakozásról szóló megállapodás megkötésével elért kompromisszumról beszélt, mondván, hogy kemény tárgyalások folytak, és világos feltételeket szabtak.

Ezek közé tartozik, hogy a szárazföldi határt biztosítani kell, a külső határon pedig rendőröket és további Frontex-erőforrásokat kell telepíteni. Emellett a korábban Romániában és Bulgáriában regisztrált menedékkérőket Ausztriából vissza kell küldeni a saját országukba – emlékeztetett az osztrák belügyminiszter.

korábban írtuk

Közel kéttucatnyi román reptéri és vízi határátkelőt már fel is készítettek a schengeni csatlakozásra
Közel kéttucatnyi román reptéri és vízi határátkelőt már fel is készítettek a schengeni csatlakozásra

A román határrendészet előkészítette az ország 17 repülőtéri és öt vízi határátkelőjét a március 31-től esedékes részleges schengeni csatlakozásra – jelentette ki hétfőn az országos hattárendészeti felügyelőség vezetője.

A Kurier című osztrák lap vasárnap arról írt, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedik Ausztriára, hogy fogadja el Románia és Bulgária teljes körű schengeni csatlakozását. Mint ismeretes, Ausztria az egyetlen ország az Európai Unióban, amely még mindig következetesen akadályozza ezt a lépést.

Az osztrák sajtó rámutat, hogy az európai parlamenti választások mellett idén ősszel parlamenti választásokat is tartanak Ausztriában, és a kormánypárt, amelynek tagja Gerhard Karner belügyminiszter is,

keményen kiállt a nyilvánosság előtt az illegális migrációval szemben.

Mint arról beszámoltunk, a román és bolgár schengeni csatlakozást 2022 decemberében Ausztria az EU külső határainak szigorításának és a schengeni rendszer reformjának szükségességére hivatkozva megvétózta, azzal érvelve, hogy egy év alatt több mint százezer illegális migráns érkezett Ausztriába, akik korábban EU-tagállamokon haladtak át, ahonnan nem szabadott volna tovább engedni őket.

A bécsi kormány végül a tavalyi év végén belement abba, hogy a két balkáni ország idén májusban részben csatlakozzon a belső határellenőrzés nélküli uniós övezethez. Ez abban áll, hogy a repülőtereken és a vízi határátkelőkön megszűnik a határellenőrzés.

A legfontosabb helyszíneken, a szárazföldi határokon azonban marad minden a régiben, ami továbbra is hosszas sorban állást jelent. A fuvarozók ezért elégedetlenek a román kormány által jelentős előrelépésként tálalt „eredménnyel”. Amúgy Bécs feltételeket is szabott: a külső uniós határok, illetve a bolgár-román és a magyar-román határ ellenőrzésének fokozását, valamint azt, hogy Románia és Bulgária fogadja vissza Ausztriából azokat az illegális migránsokat, akik a két országon keresztül jutottak el oda.

korábban írtuk

Schengeni feltétel: Ausztria tavaly kevesebb mint kétezer migráns visszafogadását kérte Romániától
Schengeni feltétel: Ausztria tavaly kevesebb mint kétezer migráns visszafogadását kérte Romániától

Ausztria tavaly 1929 migráns visszafogadására irányuló kérelmet küldött Romániának, mivel Bécs szerint a román hatóságoknak kell kezelniük őket – derül ki a hivatalos bukaresti adatokból.

korábban írtuk

Nincs ok az örömre: Ausztria fenntartja a vétóját a szárazföldi határokkal történő román schengeni csatlakozással szemben
Nincs ok az örömre: Ausztria fenntartja a vétóját a szárazföldi határokkal történő román schengeni csatlakozással szemben

Ausztria fenntartja vétóját Románia és Bulgária szárazföldi határokkal történő schengeni csatlakozásával szemben – jelentette ki Gerhard Karner belügyminiszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés