
2012. október 30., 07:252012. október 30., 07:25
A több száz kilométer szélességben vonuló Sandy Atlantic Citytől 10 kilométerre délnyugatra ért partot, a széllökések sebessége 129 kilométert ért el óránként.
A Nemzeti Hurrikánközpont helyi idő szerint hétfő este a Sandy hurrikánt poszt-trópusi ciklonná minősítette át. Ez azt jelenti, hogy a vihar még mindig hurrikánerejű (vagyis a széllökések ereje még mindig jóval felette van az NHC szerinti óránkénti 104 kilométeres alsó kategóriahatárnak), de elvesztette a trópusi ciklonok tulajdonságait – többek közt már nem az óceán feletti meleg levegőből táplálkozik, úgynevezett téli ciklonná vált – és a szakemberek technikailag egyfajta hibridként kezelik.
Hétfő estére a vihar előszele miatt, amely a szárazföldre több tucat kilométernyire behatolva megrongálta az elektromos hálózatot, több mint 3 millió ember maradt áram nélkül. Az evakuálásra felszólított lakosok száma meghaladta az egymilliót. Több part menti település részben vagy egészben víz alá került.
A Sandy miatt az érintett területeken, amelyek lakossága elérheti az 50-60 milliót, leállították a légi, a vasúti és a helyi tömegközlekedést. New Yorkból Washingtonba eljutni gyakorlatilag lehetetlen. A vihar megzavarta az amerikai választási kampányt, az elnökjelöltek lemondták hétfői és keddi szerepléseiket.
Manhattan alsó része vízben áll és sötétbe borult. A hidak és az alagutak lezárása miatt a városrész gyakorlatilag elszigetelődött. New Yorkban a szél megrongált egy 90 szintes házat építő darut, egy többemeletes épület pedig részben összeomlott.
A vihar – amelybe a trópusi és a sarkvidéki léghullámok mellet már egy Kanadából levonuló rendszer és belekeveredett – Nyugat-Virginiától Kentucky államig méteres hóesést okozhat az Appalache – hegységben.
A Sandy, mielőtt elérte volna az amerikai szárazföldet, 69 életet követelt, több embernek nyoma veszett.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.