2012. március 08., 08:552012. március 08., 08:55
Romney Ohio mellett a liberális Massachusettsben, Virginiában, Vermontban, Alaszkában és Idahóban győzött, Santorum a konzervatív Tennesseet, Oklahomát és Észak-Dakotát, Newt Gingrich pedig Georgiát tudta bevenni. Ron Paulnak továbbra sem sikerült sehol sem nyernie, de a texasi képviselő négy államban is megszerezte második, egyben pedig a harmadik helyet és az azzal járó küldötteket a pártjelöltválasztó országos konvencióra.
A megrendítő győzelem elmaradása nyomán a republikánusoknak nagy valószínűséggel elhúzódó előválasztási küzdelemre kell berendezkedniük. Elemzők rámutattak, hogy ahogy előrehalad a vetélkedés, úgy csökken a nagy pénzekkel dobálózó és negatív kampányolással operáló Romney-gépezet hatékonysága. Mint ismeretes, az előválasztások nyomán derül ki, ki lesz a hatalmon levő demokrata elnök, Barack Obama republikánus kihívója. Az eddigi eredmények alapján Romney 404, Rick Santorum 165, Newt Gingrich 106 és Ron Paul 66 támogató szavazatra számíthat majd az országos konvención. A hivatalos jelöltség elnyeréséhez 1144 voks megszerzése szükséges.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.