Hirdetés

Románia és Bulgária az uniós tagországok szerint is felkészült technikailag a schengeni csatlakozásra

Az uniós országok belügyminiszterei egyetértésre jutottak abban, hogy technikai értelemben mind Románia, mind pedig Bulgária felkészült a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez való csatlakozásra - közölte csütörtökön Polner Gergely, a magyar EU-elnökség szóvivője.

2011. június 09., 15:142011. június 09., 15:14

Luxembourgi tanácskozásukon a belügyminiszterek egyelőre nem döntöttek a két uniós tagország Schengen-csatlakozásának időpontjáról, hanem abban maradtak, hogy szeptemberben visszatérnek a témára - tette hozzá a szóvivő.

Szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) fogadott el nagy többséggel olyan tartalmú értékelést, amely szintén felkészültnek nevezte Romániát és Bulgáriát a rendszerhez való csatlakozásra. Az EP-képviselők - majd a szavazás után személyesen Jerzy Buzek EP-elnök - felszólították az uniós tagállami kormányokat, hogy most már ne halogassák tovább a két ország befogadását.

A tagországok belügyminiszterei csütörtök délelőtt úgy ültek le tárgyalni, hogy a 27 tagállam közül már 26 egyetértett azzal a magyar elnökségi szövegtervezettel, amely megnyitja az utat Románia és Bulgária mielőbbi csatlakozása előtt. Mint Pintér Sándor magyar belügyminiszter az MTI-vel közölte, fokozatos csatlakozásról lenne szó: az első szakaszban a légi közlekedésben, majd a második szakaszban a szárazföldi és a vízi határokon szüntetnék meg a belső határellenőrzést.

Az egyetlen ország, amely csak ezen a napon állt el kifogásaitól, Hollandia volt. Az elfogadott szöveg azonban nem szól arról, hogy idén szeptemberben döntést hoznak-e a 27-ek az ügyben, csupán azt helyezi kilátásba, hogy újra áttekintik a helyzetet.

Gerd Leers holland bevándorlási miniszter luxembourgi médiaértesülés szerint a csütörtöki tanácskozás előtt arról beszélt, hogy Hága csak jövőre kíván dönteni arról, hozzájárul-e a román és a bolgár csatlakozáshoz. Később azonban a holland küldöttség olyan értelmű tájékoztatást adott a helyszínen tartózkodó újságíróknak, amelyben már nem utaltak a döntéshozatal 2012-ig való elodázására, s e forrás szerint a miniszter azt mondta: Hollandiának \"némi időre\" van szüksége a döntéshozatal előtt.

A holland küldöttség által adott tájékoztatás kitért arra, hogy a csatlakozásról szóló döntés előtt meg kell ismerni az Európai Bizottság nyáron esedékes jelentését, amely az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) keretében készül Romániáról és Bulgáriáról. Ez a mechanizmus azt szolgálja, hogy figyelemmel kísérjék az újonnan csatlakozott ország vállalt kötelezettségeinek teljesítését.
Uniós források az MTI-nek azt mondták: a csütörtöki belügyminiszteri tanácskozáson több ország - így Németország - jelezte, hogy a nyári CVM-jelentés tartalmától teszi függővé, milyen álláspontot alakít majd ki szeptemberben, amikor újra napirendre kerül a téma.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
Hirdetés
Hirdetés