2012. június 08., 10:242012. június 08., 10:24
Most azonban ismét megjelent néhány, magát románnak valló nő, akik gyerekeikkel együtt koldulnak a kisváros utcáin. A nők erős akcentussal beszélik az angolt, és minden járókelőhöz odalépnek, pénzt kérve tőlük. Egyórányi koldulás után rendszerint megjelenik egy furgont vezető férfi, aki fölveszi a koldusokat és elhajtanak. A lap emlékeztet: tavaly júniusban a concordi rendőrség őrizetbe vett egy romániai nőt a helyi posta épülete előtt. Az őrizetbe vétel időpontjában a nő kábítószer hatása alatt állt.
A rendőrség kapcsolatba lépett a nő férjével, és az őrizetbe vételt követően mindkettejüknél több ezer dollárt találtak. Néhány nappal az esetet követően a posta előtt egy másik román nő vette át az őrizetbe vett koldus helyét. A járókelők ekkor is értesítették a rendőrséget, de mielőtt a helyszínre értek volna, a nő beszállt egy furgonba, amelyet egy férfi vezetett és elhajtottak.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.