
Fotó: Pál Árpád
Román bűnbandát nevezett meg az általa elkövetett bűncselekmény értelmi szerzőjeként egy lengyel férfi, akit azért vett őrizetbe az olasz rendőrség, mert Milánóba csalt és elrabolt egy angol fotómodellt a Daily Mail című brit bulvárlap keddi beszámolója szerint.
2017. augusztus 08., 17:572017. augusztus 08., 17:57
A Londonban élő férfi szerint egy birminghami székhelyű román bűnbanda kötelezte arra, hogy részt vegyen az emberrablásban.
A Reuters hírügynökség emlékeztet: a 20 éves Chloe Aylinget az őt foglalkoztató modellügynökség révén hívták meg az észak-olasz nagyvárosba egy fotózásra. A fiatal nő július 20-án érkezett meg Milánóba, és elment arra a címre, amelyet előzetesen a fotózás helyszíneként adtak meg neki. Ott azonban megtámadták, elkábították, betették egy autó csomagtartójába, majd egy Torino melletti faluba vitték, ahol a lengyel férfi, Lukasz Pawel Herba tartotta őt fogva.
Ezt követően Herba kapcsolatba lépett Ayling ügynökével, akitől
Az ügynök értesítette a rendőrséget, ezt követően pedig Herba július 17-én szabadon engedte foglyát, majd vele tartott a milánói brit konzulátusra, ahol őrizetbe vették.
A modell szerint fogva tartója akkor döntött szabadon bocsátása mellett, amikor megtudta, hogy gyereke van. Elmondása szerint a lengyel férfi azzal fenyegette, hogy a Közel-Keletre adja el őt.
Chloe Ayling a Coriere della Sera című lapnak elmondta, ketten rabolták el: amint belépett a stúdiónak mondott helyiségbe, egy fekete kesztűt viselő férfi mögé lépett, egyik kezével megszorította a nyakát, a másikkal befogta a száját, majd egy fekete csuklyát viselő másik férfi kábító injekciót adott a karjába.
Egy bőröndben tért magához, amelyben egy autó csomagtartójában szállították a Torino melletti faluba, Borgialba. Kezét és lábát megkötözték, a szájára pedig ragasztószalagot tapasztottak.
Mint mondta, fogsága helyszínén
„Herba szervezete évek óta rabol el lányokat olasz vásárlók számára. Olasz és mindenféle nemzetiségű lányokat. Valaki bizonyára egy brit lányt akart, ezért rabolták el Chloe-t" – mondta a nő ügyvédje. Herba egyébként azt mondta a rendőröknek, hogy leukémiában szenved.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!