2013. február 26., 08:132013. február 26., 08:13
Mint arról beszámoltunk, a román és bolgár bevándorlók kérdése annak nyomán merült fel, hogy az Európai Unióval kötött megállapodás értelmében Nagy-Britanniának év végén fel kell oldania a két balkáni ország polgáraival szemben bevezetett munkaerő-piaci korlátozásokat. David Cameron miniszterelnök is jelezte, hogy intézkedéseket kívánnak bevezetni a bevándorlás korlátozása érdekében, hogy a bevándorlók ne használhassák jogosulatlanul a társadalombiztosítási szolgáltatásokat.
A The Daily Express mostani cikke szerint az egyik román fórumozó arról írt, hogy családjával együtt a skóciai hegyekbe kívánnak költözni, ahol síelni is lehet, mert „nem akarunk indiaiakból, arabokból és kínaiakból álló, kozmopolita tömeget. Valami nyugodtabb kell”. Egy másik bejegyzés arról szól, hogy a szigetország mely településein élnek nagy számban bevándorlók, egy további poszt szerzője pedig arról írt, hogy London északi részébe kellett költöznie korábbi lakóhelyéről, mert tartott az indiai és pakisztáni közösség tagjaitól.
Más fórumozók a legjobb életkörülményeket nyújtó környékekről és a szociális támogatáshoz való hozzájutás mikéntjéről tájékoztatták kivándorolni készülő honfitársaikat. Az euroszkeptikus brit függetlenségi párt, a UKIP belügyi kérdésekben illetékes szóvivője kemény hangnemben bírálta a románokat. „Ironikus, hogy idegengyűlölettel vádolják azokat a briteket, akik aggodalmuknak adnak hangot a bevándorlókkal kapcsolatosan. Közben pedig vannak olyan emberek, akik Nagy-Britanniába akarnak jönni, de előítéleteik miatt nem akarnak beilleszkedni a társadalmunkba” – hangoztatta Batten. Eközben Victor Ponta román kormányfő a The Times véleményrovatában jegyzett publicisztikában igyekszik megnyugtatni a briteket: a lap tegnapi számában leközölt írásban azt ígéri, hogy nem özönlik el a románok Nagy-Britanniát. Ezt azzal az érvvel próbálja alátámasztani, hogy a román gazdaság fejlődik, ezért a románoknak nincs miért a szigetországba menniük.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.