
2012. február 17., 13:552012. február 17., 13:55
Hádi Abdalláh, a szíriai felkelők általános bizottságának tagja szerint percenként négy rakéta csapódik be a területen. Hihetetlen mértékű a támadás, mondta. A hadsereg négy városnegyedet vett ostrom alá különböző hevességgel. Harci és felderítő repülőgépek is részt vettek műveletben, tette hozzá Hádi Abdalláh.
A nyilatkozó szerint emberek ezrei vannak elvágva Homszban a külvilágtól, ami háborús bűntett. Az elszigeteltség olyan erős, hogy egyes negyedekről semmit nem lehet tudni. A felkelők az internetre feltettek egy videofelvételt, amelyen lakóépületeket lövő harckocsi látható, illetve heves ágyúzás döreje hallatszik.
Bassár el-Aszad szíriai elnök erői február negyedike óta ostromolják a szíriai felkelés központjának tekintett települést. Több negyedben nincs élelem, nem lehet kapcsolatba lépni a külvilággal, mert a hatóságok elvágták a távközlési vonalakat, felszámolták az internetkapcsolatot.
Szakértők szerint a nagy katonai erők bevetésével Damaszkusznak az a szándéka, hogy a kapkodva kiírt népszavazás idejére, február 26-ra felszámolja az elégedetlenség fészkeit az országban.
Csütörtök este 137:12 arányban, 17 ország tartózkodása mellett szavazott az ENSZ Közgyűlés annak a határozatnak az elfogadásáról, amely elítéli és lemondásra szólítja fel a szíriai rezsimet az emberi jogok megsértéséért. Oroszország és Kína, amely a Biztonsági Tanácsban korábban megvétózott egy hasonló határozattervezetet, ezúttal is nemmel szavazott, és Irán is csatlakozott hozzájuk.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.