
Fotó: Kreml
Az ukrajnai háborút a Nyugat szította, egyedül ő tehető felelőssé a mostani eseményekért – jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz parlament alsóházának (duma) frakcióvezetőivel folytatott tanácskozásán.
2022. július 08., 01:032022. július 08., 01:03
2022. július 08., 01:062022. július 08., 01:06
„Azt mondják nekünk, hogy mi kezdtük a háborút a Donbaszban, Ukrajnában. Nem, ezt az úgynevezett kollektív Nyugat szította a 2014-es, alkotmányos rendet felforgató fegyveres ukrajnai hatalomátvétel megszervezésével és támogatásával, később pedig a donbaszi emberek ellen elkövetett népirtás jóváhagyásával és mentegetésével. Éppen a Nyugat a fő értelmi szerzője és felelőse a mai eseményeknek” – mondta Putyin.
„A kiegyensúlyozott európai biztonságra vonatkozó javaslatainkat elutasították, a rakétavédelmi problémák rendezésére szolgáló közös munkával kapcsolatos kezdeményezéseinket félresöpörték, és fittyet hánytak figyelmeztetéseinkre, hogy a NATO keleti bővítése, különösen a volt szovjet tagköztársaságok területén elfogadhatatlan” – tette hozzá. „Manapság azt halljuk, hogy le akarnak győzni bennünket a harctéren. Mi mást mondhatnék, próbálják meg! De mindenkinek tudnia kell, hogy komolyan még el sem kezdtük” – hangoztatta Putyin.
Beszélt arról is, hogy Oroszország nem zárkózik el a béketárgyalásoktól, de „a Nyugatnak is meg kell értenie, hogy minél tovább húzódik ez a helyzet, annál nehezebb lesz neki megállapodásra jutnia velünk”. Putyin kijelentette, hogy a Nyugatnak nem sikerült viszályt és zűrzavart szítania Oroszországban. „Nyilvánvaló, hogy nem csupán az volt a céljuk, hogy minél fájdalmasabb csapást mérjenek az orosz gazdaságra, hanem viszályt és zűrzavart akartak kelteni társadalmunkban, demoralizálni akarták az embereket. De ezzel is elszámították magukat, semmi ilyesmi nem történt, és biztos vagyok abban, hogy nem is fog” – húzta alá az orosz vezető.
Hangsúlyozta azt is, hogy az egyértelműen ellenséges nyugati büntetőintézkedések hatásait rövid időn belül sikerült mérsékelni. Putyin szerint a Nyugatnak meg kellene értenie, hogy már „a különleges katonai művelet” megindulásával veszített, „mert lényegében ez volt az amerikai világrend megtörésének és az amerikai liberális-globalista egocentrizmustól való eltávolodásnak a kezdete egy valóban multipoláris világ felé”. Mint mondta, ez a világ „nem holmi kitalált, egocentrikus szabályokon vagy képmutató kettős mércéken alapul, amelyek mögött nincs semmi, csak a hegemóniára törekvés, hanem nemzetközi jogon, népek és civilizációk valódi szuverenitásán és akaratukon, hogy történelmi sorsuk, értékeik és hagyományaik szerint éljenek, együttműködésüket pedig a demokrácia, az igazságosság és az egyenjogúság alapján folytassák”.
„Meg kell érteni, hogy ezt a folyamatot már nem lehet feltartóztatni. A történelem menetét nem lehet megváltoztatni, és a kollektív Nyugat törekvése, hogy rákényszerítse mindenkire saját világrendjét, kudarcra van ítélve” – tette hozzá az orosz államfő.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!