Hirdetés

Putyin szerint a Nyugat felelős az ukrajnai háborúért, és egyre kisebb a béke esélye

•  Fotó: Kreml

Fotó: Kreml

Az ukrajnai háborút a Nyugat szította, egyedül ő tehető felelőssé a mostani eseményekért – jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz parlament alsóházának (duma) frakcióvezetőivel folytatott tanácskozásán.

MTI

2022. július 08., 01:032022. július 08., 01:03

2022. július 08., 01:062022. július 08., 01:06

„Azt mondják nekünk, hogy mi kezdtük a háborút a Donbaszban, Ukrajnában. Nem, ezt az úgynevezett kollektív Nyugat szította a 2014-es, alkotmányos rendet felforgató fegyveres ukrajnai hatalomátvétel megszervezésével és támogatásával, később pedig a donbaszi emberek ellen elkövetett népirtás jóváhagyásával és mentegetésével. Éppen a Nyugat a fő értelmi szerzője és felelőse a mai eseményeknek” – mondta Putyin.

Az orosz vezető szerint „a Nyugat az Egyesült Államokkal az élen évtizedek óta folyamatosan agresszív volt Oroszországgal szemben”.

Hirdetés

„A kiegyensúlyozott európai biztonságra vonatkozó javaslatainkat elutasították, a rakétavédelmi problémák rendezésére szolgáló közös munkával kapcsolatos kezdeményezéseinket félresöpörték, és fittyet hánytak figyelmeztetéseinkre, hogy a NATO keleti bővítése, különösen a volt szovjet tagköztársaságok területén elfogadhatatlan” – tette hozzá. „Manapság azt halljuk, hogy le akarnak győzni bennünket a harctéren. Mi mást mondhatnék, próbálják meg! De mindenkinek tudnia kell, hogy komolyan még el sem kezdtük” – hangoztatta Putyin.

Beszélt arról is, hogy Oroszország nem zárkózik el a béketárgyalásoktól, de „a Nyugatnak is meg kell értenie, hogy minél tovább húzódik ez a helyzet, annál nehezebb lesz neki megállapodásra jutnia velünk”. Putyin kijelentette, hogy a Nyugatnak nem sikerült viszályt és zűrzavart szítania Oroszországban. „Nyilvánvaló, hogy nem csupán az volt a céljuk, hogy minél fájdalmasabb csapást mérjenek az orosz gazdaságra, hanem viszályt és zűrzavart akartak kelteni társadalmunkban, demoralizálni akarták az embereket. De ezzel is elszámították magukat, semmi ilyesmi nem történt, és biztos vagyok abban, hogy nem is fog” – húzta alá az orosz vezető.

Hangsúlyozta azt is, hogy az egyértelműen ellenséges nyugati büntetőintézkedések hatásait rövid időn belül sikerült mérsékelni. Putyin szerint a Nyugatnak meg kellene értenie, hogy már „a különleges katonai művelet” megindulásával veszített, „mert lényegében ez volt az amerikai világrend megtörésének és az amerikai liberális-globalista egocentrizmustól való eltávolodásnak a kezdete egy valóban multipoláris világ felé”. Mint mondta, ez a világ „nem holmi kitalált, egocentrikus szabályokon vagy képmutató kettős mércéken alapul, amelyek mögött nincs semmi, csak a hegemóniára törekvés, hanem nemzetközi jogon, népek és civilizációk valódi szuverenitásán és akaratukon, hogy történelmi sorsuk, értékeik és hagyományaik szerint éljenek, együttműködésüket pedig a demokrácia, az igazságosság és az egyenjogúság alapján folytassák”.

„Meg kell érteni, hogy ezt a folyamatot már nem lehet feltartóztatni. A történelem menetét nem lehet megváltoztatni, és a kollektív Nyugat törekvése, hogy rákényszerítse mindenkire saját világrendjét, kudarcra van ítélve” – tette hozzá az orosz államfő.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés