Hirdetés

Putyin a Vörös téri ünnepségen: Oroszország katonai agressziót akadályozott meg

•  Fotó: kremlin.ru

Fotó: kremlin.ru

Oroszország ukrajnai katonai fellépésével agressziót akadályozott meg – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 77. évfordulóján a Vörös téren megrendezett katonai díszszemlén elmondott beszédében.

MTI

2022. május 09., 11:582022. május 09., 11:58

2022. május 09., 12:212022. május 09., 12:21

„Nyílt előkészületek folytak egy újabb büntetőműveletre (a Donyec-medencében), a történelmi földjeinkre, köztük a Krímbe való behatolásra. Kijev bejelentette a nukleáris fegyverek beszerzésének lehetőségét, a NATO-blokk pedig aktív katonai fejlesztésbe kezdett a velünk szomszédos területeken” – mondta Putyin.

Idézet
Ily módon számunkra teljesen elfogadhatatlan fenyegetés jött létre közvetlenül a határainkon”

 – tette hozzá. Putyin szerint „minden arról szólt, hogy elkerülhetetlen lesz az összecsapás a neonácikkal, a banderistákkal”, akiket az Egyesült Államok és társai támogattak.

Hirdetés

„Megismétlem, láthattuk, hogyan bontakozik ki a katonai infrastruktúra, hogy külföldi tanácsadók százai kezdték meg a munkát, és hogy a NATO-országok rendszeresen szállítják a legmodernebb fegyvereket. A veszély napról napra nőtt. Oroszország megelőző választ adott az agresszióra. Ez egy kényszerű, időszerű és az egyetlen helyes döntés volt - egy szuverén, erős, független ország döntése” – jelentette ki Putyin.

Az orosz elnök – aki beszédében a jelek szerint nem számolt már Ukrajna szuverenitásával – azt mondta, hogy a Donyec-medencei milícia és az orosz hadsereg katonái „a saját földjükön harcolnak, ahol őseik legyőzték az ellenséget”.

Hozzátette, hogy „a haza jövőjéért”, harcolnak, hogy senki se feledje a második világháború tanulságait és hogy „a világon ne legyen helyük a hóhéroknak, büntetőosztagosoknak és a náciknak”.

Elmondta, hogy a felvonuláson olyan katonák is részt vesznek, akik közvetlenül a harci övezetből érkeztek, ahol ma Oroszország különböző nemzetiségű katonái „testvérként fedezik egymást” a harcban, azt védve, amiért apáik és dédapáik harcoltak.

„Életük legfőbb értelme mindig is hazánk jóléte és biztonsága volt. Számunkra, az ő örököseik számára pedig a hűség a hazához a legfőbb érték, Oroszország függetlenségének megbízható pillére” – hangoztatta az elnök, hozzátéve, hogy Oroszország mindig fel fog nézni a „győztesek nemzedékére”, amely szétverte nácizmust.

Putyin egyperces csendet hirdetett azok emlékéért, akik életét a második világháború oltotta ki, de azokéért is, akik 2014 májusában élve égettettek el az odesszai Szakszervezetek Házában, valamint Donyec-medencében megölt civilekért és a harcban elesettekért.

Az idei, az ukrajnai háború árnyékában megtartott díszszemlére nem érkeztek külföldi vezetők, amit a Kreml szóvivője azzal indokolt, hogy az idei nem kerek évforduló. A Vörös téren hétfőn kisebb létszámú személyi állomány és kevesebb haditechnika vonult végig, mint tavaly.

A 2021-ben felvonultatott 191 katonai járművel szemben idén 131 gördült végig az orosz főváros központi terén, és a 12 ezer emberrel szemben 11 ezer katona, gárdista, kozák, kadét és ifjúsereg-aktivista masírozott.

Időjárási okok miatt elmaradt a moszkvai parádé légi összetevője, amelyben 77 repülőgép és helikopter vett volna részt.

A próbákon látni lehetett, hogy ennek egyik eleme az lett volna, hogy nyolc MiG-29-es vadászgép Z alakzatban húz el Moszkva felett. A Z az ukrajnai invázióban részt vevő orosz erők egyik megkülönböztető jelképe.

Az évfordulón 28 orosz városban rendeztek katonai felvonulást, több mint 65 ezer ember részvételével és mintegy 2400 fegyver és egyéb haditechnika bemutatásával. A legtöbb orosz régióban a koronavírus-járvány miatti kétévi kényszerszünet után ismét megtartják a Halhatatlan Ezred felvonulást, amelyen a leszármazottak a világháborúban részt vett szovjet katonák és a frontra termelő hátországi dolgozók portréival vonulnak fel.

Az idei menetekhez, amelyekben várhatóan több százezren fognak rész venni, az Ukrajna elleni intervencióban elesett orosz katonák arcképe is megjelenik majd.

Az Ukrajnával határos Kurszk, Belgorod és Voronyezs megyében idén biztonsági okokból nem tartanak emlékmenetet. Az évforduló alkalmából országszerte koncerteket és népünnepélyeket tartanak, amelyeket tűzijáték zár majd.

korábban írtuk

Putyin gratulált az ukrán háborús veteránoknak és polgároknak a győzelem napja alkalmából
Putyin gratulált az ukrán háborús veteránoknak és polgároknak a győzelem napja alkalmából

Üdvözletet intézett a második világháborúban aratott győzelem 77. évfordulója alkalmából Vlagyimir Putyin orosz elnök több posztszovjet ország népéhez.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés