
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Oroszországnak nincsenek tervei egyetlen NATO-ország ellen sem, nem fogja megtámadni Lengyelországot, a balti államokat vagy Csehországot, de ha a Nyugat F-16-os vadászgépeket szállít Ukrajnába, akkor azokat az orosz erők le fogják lőni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő szerdán késő este.
2024. március 28., 13:282024. március 28., 13:28
2024. március 28., 13:362024. március 28., 13:36
A politikus az orosz légierő pilótáihoz szólva hangsúlyozta: az Egyesült Államok vezette katonai szövetség a Szovjetunió 1991-es bukása óta keleti irányban terjeszkedett Oroszország felé, de Moszkva nem tervezi, hogy megtámadjon egy NATO-államot.
„Nincsenek agresszív szándékaink ezekkel az országokkal szemben” – hangsúlyozta Putyin a Kreml által csütörtökön közzétett átirat szerint.
– mondta.
Az F-16-os amerikai gyártmányú vadászgépekről, amelyeknek Ukrajnába való küldését a Nyugat megígérte, Putyin azt mondta, hogy ezek a repülőgépek nem változtatnának az ukrajnai helyzeten.
állította az orosz elnök. Egyben hozzátette: „És mi ugyanúgy meg fogjuk semmisíteni a repülőgépeket, ahogy ma is elpusztítjuk a harckocsikat, páncélozott járműveket és más fegyvereket, köztük a rakétavetőket”. Hangsúlyozta azt is, hogy az F-16-osok nukleáris fegyvereket is hordozhatnak.
Hozzáfűzte:
Az orosz elnök megállapításai azután hangzottak el, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdai nyilatkozata szerint az F-16-os repülőgépeknek a következő hónapokban kell megérkezniük Ukrajnába.
Ukrajna hónapok óta igyekszik F-16-osokat beszerezni. Belgium, Dánia, Norvégia és Hollandia is ígéretet tett arra, hogy küld ilyen repülőgépeket Kijevnek, más országok pedig segítenének az ukrán pilóták kiképzésében.
Orosz külügy: figyelemmel követjük Romániát, a konstancai támaszpont megerősítése provokáció
Az orosz külügyminisztérium szerint a NATO kelet-európai és fekete-tengeri tevékenységének célja a Moszkvával való esetleges konfliktusra való felkészülés. A Szergej Lavrov vezette minisztérium a romániai, Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légitámaszpont korszerűsítésének példáját hozta fel, és leszögezte: „figyelemmel fogja kísérni Románia lépéseit”.
Moszkva szerint a NATO katonai potenciáljának megerősítése Romániában, Lengyelországban és a balti államokban „provokatív, fokozza a katonai feszültséget Oroszország határai mentén, és veszélyt jelent az ország biztonságára”.
„Mindez arra irányul, hogy a tömb szövetségeseit felkészítsék egy esetleges összecsapásra hazánkkal” – állítja az orosz külügyminisztérium.
A tárca azzal fenyegetőzik, hogy figyelemmel kíséri Románia lépéseit, mérlegeli a „felmerülő kockázatokat” és figyelembe veszi azokat „a katonai tervezés során.”
A támaszpont korszerűsítésére irányuló, összesen mintegy 2,5 milliárd eurós projekt célja a légi infrastruktúra megerősítése, beleértve a kifutópályákat, az adminisztratív és szociális létesítményeket, a raktárhelyiségeket, valamint a repülőgépek karbantartását, és az amerikai 101. légidandárral együttműködésben valósul meg. Jelenleg a bázison külföldi vadászrepülőgép-osztagok állomásoznak, hogy segítsenek a megerősített légirendészeti feladatokban.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!