
Kemény szavak. A Putyin ideológusaként ismert Alekszandr Dugin (képünkön lányával, akit egy terrortámadás során meggyilkoltak) szerint Simion veszélyben van a második forduló előtt
Fotó: Videófelvétel
George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének magával az Antikrisztussal kell megküzdenie az elnökválasztás második fordulójában, miután közel 41 százalékos eredménnyel megnyerte a vasárnapi első fordulót – vélekedik a Vlagyimir Putyin legfőbb ideológusaként emlegetett Alekszandr Dugin.
2025. május 06., 11:322025. május 06., 11:32
„Simion győzött Romániában. A globalisták vagy megölik őt, vagy érvénytelenítik a választási eredményeket. Ez már nem politikai csata. Ez az Antikrisztus a nép ellen” – írta Dugin hétfőn, egy nappal az első forduló után az X-fiókján.
Dugint kitiltották az Európai Unióból, és arról ismert, hogy az eurázsianizmus eszméjének terjesztője, ami egy olyan projekt, amely újraegyesítené a volt Szovjetunió, illetve a cári birodalom államait.
Az eurázsianizmus (orosz nyelven:евразийство) orosz szellemi irányzat, politikai mozgalom, amelynek lényege, hogy Oroszország a két kontinensre kiterjedő geopolitikai helyzete révén egyedülálló civilizáció, a Nyugattal szemben álló sajátos orosz világ, (русский мир), aminek egész Eurázsiára – és ennek alapján a világra – kiterjedő politikai, hatalmi küldetése van.
Dugin ennek fényében
Mint arról beszámoltunk, az első forduló után Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ orosz hírügynökségnek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „a választás egyik favoritját teljesen önkényes módon kivonták a versenyből”, és hogy „a román választókat megfosztották attól a joguktól, hogy az általuk választott személyre szavazzanak”.

Moszkva még mindig azt sérelmezi, hogy a szélsőjobboldali Călin Georgescu nem állhatott rajthoz a megismételt romániai elnökválasztás egyébként egy szintén szélsőjobboldali jelölt, George Simion által megnyert első fordulójában.
Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.
A NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét keleti szárnyán, annak ellenére, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal folytatott béketárgyalások során ismét nyomást gyakorol a katonai szövetség korlátozása érdekében – jelentette ki Oana Țoiu.
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.
Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.
Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.
Ursula von der Leyen egy generáció óta az EU elszámoltathatóságának legnagyobb kihívásával szembesül a legújabb, csalás ügyében zajló nyomozás miatt, amely két, a legnagyobbak közé tartozó nevet érint Brüsszelben, és teljes körű válsággá fajulhat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
„Helytelen” lenne azt állítani, hogy Vlagyimir Putyin elnök elutasította az Egyesült Államok békejavaslatait a keddi tárgyalásokon Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel – jelentette ki szerdán a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.
Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emeltek Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és további két másik ember ellen.
Az Észak-atlanti Szövetség „gyors előrelépéseket tesz” a keleti szárnyának, többek között Romániának a védelmét szolgáló intézkedések terén az Eastern Sentry program keretében – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár kedden Brüsszelben.
szóljon hozzá!