Fotó: Orosz elnöki hivatal
A nyugati országok gyarmatukká tették Ukrajnát, az ukrán népet pedig ágyútölteléknek használják Oroszország ellen – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Független Államok Közössége (FÁK) tagállamai védelmi miniszteri találkozójának résztvevőihez intézett videoüzenetében.
2022. december 09., 12:552022. december 09., 12:55
„A Nyugat évek óta szégyentelenül kiszipolyozza és kihasználja (Ukrajna) erőforrásait, népirtásra és terrorra buzdított a Donyec-medencében, gyakorlatilag gyarmattá változtatta ezt az országot, és most cinikusan ágyútölteléknek, faltörő kosnak használja az ukrán népet Oroszország ellen, továbbra is fegyverrel és lőszerrel látja el Ukrajnát, zsoldosokat küld oda, öngyilkos útra tereli az országot” – mondta az orosz vezető.
Azt állította, hogy a Nyugat, az alternatív fejlődési modellek elrettentése céljából törvénytelen szankciókat vezet be, a „színes forradalmak” technológiáit alkalmazza, és katonai konfliktusokat szít.
Az orosz elnök szorgalmazta, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a FÁK tagállamainak védelmi szervei egy, a jelenlegi kihívásoknak megfelelő biztonsági és együttműködési rendszert alakítsanak ki, de nem „valami mitikus íratlan szabályok”,
Rámutatott a folyamatos információcsere és a katonai-technikai együttműködés kiépítésének, a közös békefenntartó missziók, valamint a katonai kiképzés terén való együttműködés fontosságára.
Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem fog sikerülni megbontani a NATO egységét, és nem fogja elérni, hogy a szövetségesek magára hagyják Ukrajnát.
Az ukrajnai „különleges hadművelet” elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra Oroszországban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Civil Társadalom és Emberi Jogok Fejlesztése Tanácsának szerdai tanácskozásán.
Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.
Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.
Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.
Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.
Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.
szóljon hozzá!